PITE 20 (2011. 02. 19.)

Tegnap hajnali 3/4 hatkor keltem, összekészültem és indultam ki Uránvárosba, ahol Nórival találkoztam. Teljesítménytúra okán persze, a távolsági busz pedig időre érkezett is. Kényelmesen lebuszoztunk Abaligetre, a túra kezdőpontjához. Enyhe idő volt, ezért sokan jöttek, autóval is szép számmal. Mind oda parkoltak a két tó közötti parkolóba, ahol a busznak kell megfordulni. Látva, hogy ez nem fog menni, a buszvezető iszonyatos káromkodásban tört ki, visszatolatott, aztán leszállhattunk. A hotel, ahol nevezni kellett téliesítve van, ami azt jelenti, hogy bent hidegebb volt, mint kint. Gyorsan neveztünk a 20 km-es távra és indultunk is. Már az elején rájöttünk, hogy nem lesz sétagalopp, mert az enyhe idő miatt úgy kiengedett a talaj, hogy szinte végig a 20 km-en komolyan cuppogtunk a sárban. Az első ellenőrzőpont Petőczpuszta-Viganvár volt, amit 1 óra alatt elértünk. Nagyon megtetszett, mert ez csak egy harangláb a semmi közepén. Itt megkaptuk az aláírást és felvettük a szaloncukrot. Erről nem is írok, olyan rossz volt.

A következő állomás a Jakab-hegyen lévő kilátó a Pálos kolostor romjainál. Ahogy kapaszkodtunk fel a hegyre, úgy romlott az idő. Sűrűbb lett a köd, hidegebb és szelesebb is volt. Plusz foltokban volt még hó fent. Nem hiába mondogatom én, hogy gonosz, baljóslatú a Jakab-hegy. Újabb 1 óra elteltével már ott is voltunk. Pecsét és kis szelet csoki várt, amit a pontőr a “Vigyétek, mert kurva nehéz!” felszólítással osztott az éppen ott tartózkodó túrázóknak. Itt bedobtunk egy szendvicset majd megkezdtük az ereszkedést. Folyamatosan dagasztottuk a sarat, ezért néhol igencsak vissza kellett venni a tempóból. Ezért valamivel több, mint egy óra kellett, hogy elérjünk a Vörös-hegyre, a 3. állomáshoz, a Cinke-tanyához. Ezen a helyen pár fenyő alatt van kialakítva pihenő és van egy emléktábla is. Azt sajnos nem tudom mi áll rajta, de egyszer mindenképp visszamegyek, mert tetszett a hely. Itt sport szeletet kaptunk és robogtunk tovább a következő ponthoz, ami már Orfű volt.

Gyakorlatilag csak lefele kellett mennünk, ezért viszonylag gyorsan, 45 perc alatt lent voltunk a Négy-fenyő kulcsosháznál, ahol újabb pecsétet és nápolyit kaptunk. Innen már a vége következett, végig Orfűn, majd egy darabon még járdán vezetett az utunk, ezután ismét bekanyarodtunk az erdőbe. Itt megint belassultunk, mert egy patak mentén, azon többször átkelve vezetett az utunk, miközben rendíthetetlenül dagasztottuk a jó tapadós sarat. Végül, kicsit már elcsigázva, de megtekintettük az abaligeti csónakázó tavat, ami le volt engedve, és végül beértünk a célba. Az időnk 4 óra, 10 perc lett, ami lehetett volna jobb is, ha nem ennyire sáros végig a terep, de ez már mindegy. A célban az emléklap átvétele után elfogyasztottuk a zsíros kenyeret és almás pitét (ami nagyon jól esett akkor), majd elindultunk haza. Egyébként a szürke, borongós idő ellenére végig nagyon szép volt az erdő, a színek nagyon intenzívek voltak. Igaz, olyan érzés volt, mintha ősz lenne, mert sok volt a sárga, a barna és a piros, de azért elszórtan nyílott már a hunyor, a kankalin és a hóvirág. Ami már jelzi a tavasz közeledtét. Én kellemesen elfáradtam a túrán, várom a következőt.

PITE 20
időpont: 2011. február 19., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 20,4 km, szint (k. sz.): 740 m, idő (ó:p): 4:13

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s