Esti Mecsek (2011. 09. 24.)

Utoljára az egyetem elején voltam éjszakai teljesítménytúrán, de azt sajnos több okból kifolyólag sem tudtuk befejezni. Így akkor az lett a vége, hogy Orfűn vártuk meg a másnap reggelt egy budapesti társaságnál az egyik kulcsosháznál. Most viszont megint elindultunk a rövidebb, 16 km-es távon, méghozzá négyen: Brigi, Viola, Elek és én. A nevezést követően készítettünk egy csoportképet még világosban és elindultunk Teca Mamától az első ellenőrzőpont felé, ami Éger-völgy vége felé volt felállítva. Odáig jóformán lámpa sem kellett, de azért itt előkerültek a fejlámpák, mert rohamosan kezdett sötétedni, a Nap már rég lebukott a hegy mögött. Szóval az első pont után megkezdtük az emelkedést felfelé. Rövid emelkedő után lejtmenet következett és nemsokára leértünk a Pécs-Orfű bringaútra. Egy darabon a bringaúttal együtt haladt a jelzés, majd elváltunk az aszfaltcsíktól és újabb emelkedő következett. Ezúttal a Mecsekszentkúti szerpentin szomszédságában haladtunk fölfelé egy nyíltabb részen. Innen szépen látszott a TV-torony és város gyönyörű fényei. Kicsit meg is álltunk megcsodálni ezeket, mert a hétköznapokban erre nem mindig van idő. Folytattuk hát az emelkedést, ekkor már páran utolértek minket, együtt másztunk felfelé a majdnem bokáig érő lehullott levélszőnyegben. Valami oknál fogva a jelzéssel párhuzamos vízmosás szerű mélyedésben haladtunk, de a Horváth Adolf Olivér emlékkőnél ez egyesült a jelzéssel, sőt rövid időn belül fel is értünk a második ponthoz, a Vörös-hegyre. Megkaptuk a pecsétet, a pontőr pedig nem akart lefelé menet sokat cipekedni, ezért fejenként kettő csokit is vihettünk. Megköszönve ezt a kedvességet nekiindultunk a harmadik pont felé, ami a Babás-szerköveknél volt. Ez a szakasz nem volt nehéz, mert jóformán végig szintben haladt, csak kicsit talán hosszadalmas. Először a Szuadó-nyeregnél értük el a Dél-Dunántúli Kék Túra bélyegzőhelyét, majd tovább gyalogolva előkerültek a különféle ufós és egyéb rémtörténetek. Ezeknek hála nem tűnt olyan hosszúnak a következő szakasz és nemsokára megérkeztünk a Kelta földvár sáncához, majd kiértünk a Jakab-hegyen lévő kilátóhoz. Itt kicsit lepihentünk, én pedig első ízben tudtam használni a Budapesten beszerzett távkioldót. Mivel régóta tetszenek az éjszakai fotók és ezzel a távkioldóval én határozom meg a záridőt, így megpróbálkoztam egy ilyen képpel én is. Ez a szó szoros értelemben próbafotó, mert a vaksötétben semmit nem láttam, így a kompozíció a véletlen műve. Aztán fókuszálni se nagyon tudtam, mert a végtelen nem a fókuszgyűrű szélén van. A kilátót két fejlámpával világítottuk be az exponálás alatt. Az eredmény hemzseg a hibáktól, de a túra jellegéből adódóan nem volt idő sokat vacakolni vele, viszont a fotó alapján a későbbiekben tudok csiszolni a dolgon, hogy megállják a helyüket a fényképek.

A pihenő után gyalogoltunk tovább, hamarosan elértük a kék háromszög jelzést, ami levitt minket a szerkövekhez. Így éjszaka baromi nagy odafigyelést igényel a lefelé történő sziklamászás, de szerencsére ép bőrrel megúsztuk és lent megkaptuk az újabb pecsétet.Rövid időre kikapcsoltuk a lámpákat és időztünk az alattunk elterülő Kővágószőlős fényeit bámulva. Ezután következett a Panoráma út, ami elég hosszú és izgalmakban cseppet sem bővelkedő szakasz. Itt én kicsit kiléptem és nagyobb tempót diktáltam, hogy húzzam vele a többieket, mert pár perces késében voltunk. Hosszadalmas és talán kicsit unalmas etap volt ez, majd a végén találkoztunk egy családdal, akik bizonytalanul forgolódtak egy helyben. Ez már Éger-tető közvetlen közelében volt. Csatlakoztak hozzánk és ki is értünk a tisztásra. Itt aztán jó negyed órát keringtünk, míg végül megtaláltam a helyes utat lefele a Mohosi-kis-kúthoz, a cél előtti utolsó ellenőrzőponthoz. Éger-tetőn nappal is sokszor elkeveredek, éjjel pedig még rosszabb volt megtalálni az utat. De szerencsére sikerült és villámgyorsan lent voltunk begyűjteni a pecsétet. Innen már szinte vakon is letaláltunk volna, nem is kellett hozzá sok idő és máris a célban voltunk. Átvettük az emléklapot és a kitűzőt, majd elfogyasztottuk a fejenkénti egy pár virslit. Ez utóbbi nagyon jól esett, a hab a tortán pedig a linzer és a diós hókifli volt.
Az éjszakai erdőben túrázni különleges élmény, körülötted a nagy sötétség, a fejed felett a csillagok és csak a fejlámpa fénypászmája ad némi támpontot az utat illetően és irányít a koromsötétben. Ehhez adódnak hozzá a különféle neszek, ahogy egy-egy állat tovasiet az avarban, ha túl közel haladsz el mellette. És ott van még az a mély csend, amikor a városból felszűrődő autóriasztó hangja tisztán hallatszik a hegyen. Teljesen más világ ez ilyenkor, végtelenül nyugodt és kiegyensúlyozott. Ráadásul a Jakab-hegyen szinte végig hallatta erőteljes, nyávogásra emlékeztető hangját a macskabagoly. Életemben először hallottam ezt és kiváltképp örülök, hogy ezzel az élménnyel is gazdagabb lettem.

Esti Mecsek
időpont: 2011. szeptember 24., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 16,1 km, szint (k. sz.): 640 m, idő (ó:p): 5:00

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s