PITE 20 (2012. 02. 18.)

Ha aktuális szeretnék lenni és egy rossz szóviccel akarnám indítani a bejegyzést, akkor írhatnám azt, hogy ez a túra bizony nem volt piskóta pite. Lássuk a részleteket! Reggel szerencsére sikerült kocsival lejutnom Abaligetre, ezért korán, már negyed 8-kor rajtoltam. Azt már az előző napokban is sejtettem és tudtam, hogy ez a túra nehéz lesz a nagy hómennyiség miatt. Már a rajtot követően mély havat kellett taposni, sejtésem igazolódni látszott. Viszont legalább Abaliget környékén az erdőben nagyon kellemes idő volt.

Csak mentem és mentem, de úgy éreztem, hogy nem jutok közelebb az első ponthoz. Iszonyatosan megterhelő volt menetelni, aztán összetorlódtunk páran és végre kiértünk a műútra, ahonnan már nem volt messze Viganvár, az első ellenőrzőpont. Innen a pecsét és a csoki beszerzése után továbbálltam, pár méter megtétele után az út bal oldalán a Jakab-hegyet hirdette a tábla. Bizony, beértünk a területére, következő szakasz az örök mumus volt. Az aszfaltutat elhagyva éles jobb kanyarral kezdtem felkapaszkodni a hegyre.

Ebben az emelkedőben az volt a poén, hogy végig összetömörödött hó borította, néhány helyen viszont kicsit lazább volt a szerkezete. Ezeken a helyeken pedig faszán térdig lehetett süppedni benne. Élmény volt így felkapaszkodni a dombon. A hegycsúcsig vezető szakasz maga volt a rémálom számomra, véget érni nem akaró, szinte folyamatos emelkedő. A csúcs nagyon távolinak tűnt és igazi holtpontot éltem meg a szakasz végén, már a csúcs közelében. Ahogy bukdácsoltam a mély hóban, mást sem tudtam, mint folyamatosan káromkodni. Persze nem hangosan, de ilyen mélypontot még sosem éltem meg teljesítménytúrán. Aztán végre elértem a pontot, újabb pecsét és csoki után megálltam enni. A forró citromos tea kicsit visszaadta az erőmet, megindultam Orfű felé. Ebben az évben változás volt, hogy nem a Cinke-tanya felé kellett menni, hanem Jakab-hegyről  egyenesen le Orfűre a zöld sávon. Ez volt a következő olyan szakasz, ami nem akart végigérni. Jelzés jelzés után, állandó mély hó. Végül csak leértem a Szuadó mellé a szerpentinre, onnan pedig be Orfűre. A következő pont a Mecsek házánál volt. Viszonylag hamar odaértem, majd folytattam utamat, ezúttal már a célba. Viszont ez az etap sem könnyítette meg a dolgom. A Kis tó mellett elhaladva, majd betérve az erdőbe, a kék háromszög jelzés csak nem akart véget érni. Más választásom nem volt, mint menni előre, és végre megpillantottam a házakat, majd a célt. Beértem, leültem és megettem az almás pitét, ami isteni finom volt. Ha mindenért nem is kárpótolt, de iszonyatosan jól esett megenni. Ezúttal a célban a hagyományos, teljesítésért járó kitűző mellé kaptunk egy jubileumit is, mert a PITE túramozgalom idén 15 éves.
A túra után már kint álltam a megállóban, majd az a hölgy is, akivel a túra során végig előzgettük egymást. Ketten vártuk a buszt, amikor valaki odatolatott és kérdezte, hogy Pécsre megyünk-e. Nem gondoltam, hogy vannak még emberek, akik ismeretleneknek önzetlenül felajánlanak ilyet. Ivánnak hívják a srácot és jól esett kocsival bejönni Pécsre a busz helyett. Köszönet még egyszer neki ezért!

PITE 20
időpont: 2012. február 18., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 18,8 km, szint (k. sz.): 610 m, idő (ó:p): 4:41

Mondhatni ez volt az első igazi téli túrám, olyan, amelyiken a rajttól a célig mély hó borította az útvonalat. Ebből kifolyólag pedig értékes tapasztalatokkal gazdagodtam, amit itt most meg is osztok veletek, hogy esetleg jobban tudjatok készülni a téli túrákra.

  • A mély hó miatt az ember nem tud a saját tempójában haladni, csak úgy, ahogyan a hó mélysége engedi. A legrosszabb esetben csak bukdácsol az ember, ezért a túra szintidőn belüli teljesítéséhez ezt figyelembe kell venni.
  • Szintén a mély hó miatt kellő fizikális felkészülés szükséges, mert teljesen máshogy terheli meg a szervezetet. Nekem ma összesen háromszor görcsölt be a bal combom, szóval van még min javítanom.
  • A hóban való gyaloglás szinte szívja ki az emberből az erőt. Ezért is kell nagy hangsúlyt fektetni az előzetes felkészülésre.
  • Azt tapasztaltam, hogy a szinte térdig érő hóban való gyaloglás teljesen összezavarja az ember időérzékét és a megtett távot is rosszul becsüli fel. Szinte véget nem érőnek lehet érezni egy-egy szakaszt és úgy érezhetjük, hogy ki fogunk futni a szintidőből. A lassabb haladás miatt pedig sokkal kevesebbnek érezzük a megtett távot.
  • Nem árt mentálisan is készülni egy-egy nehezebb téli túrára, mert az előbbiekből következően az embert az átlagosnál több kétség gyötörheti az útvonalat illetően, és több, valamint mélyebb holtpontokat élhet meg, mint egy “szárazon” teljesített túrán.
  • Azonban kellő kitartással és önbíztatással le lehet és le is kell győzni önmagunkban minden negatív gondolatot, így pedig teljesíthetünk egy nehéz téli túrát is.

PITE 20 (2012. 02. 18.)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s