Nőnapi Séta (2012. 03. 03.)

Nagyon úgy tűnik, hogy a tavasz feltartóztathatatlanul érkezik, még annak ellenére is, hogy ma reggel és kora délelőtt azért kicsit csípett a levegő és a szél is élénken fújt. Mindezek mellé szép napsütés társult, így a tavaszt nem is lehetett volna jobban kezdeni, mint egy laza kis túrával. Ezúttal egyedül teljesítettem a nőnapi túrák legrövidebb távját, mert Brigi hazautazott. A túra idén is a Kardos-úti kulcsosháztól indult, majd a piros háromszög szerpentinjén kellett felmászni a Misinára, a tv-toronyhoz. Itt azonban még nem volt pont. Ahhoz további méterek megtétele volt szükséges. Méghozzá a sárga háromszög jelzésen, mely a Hóvirág-völgyön vitt keresztül. Nevéhez méltóan bővelkedett a kis kora tavaszi növényekben, igazán üde látványt nyújtott így az erdő. Emlékeim szerint tavasszal még nem jártam erre, de mindenképpen érdemes itt megcsodálni a hóvirágokat. Hamar elértem az első pontot, ahol pecsétet és kis kekszet kaptam, majd továbbmentem, ezúttal már a sárga kereszten. Ezen a szakaszon pedig még ezelőtt soha nem jártam, de volt egy része ahol viszonylag tar, déli lejtőn haladt az út, pár éves facsemeték által közrefogott szűk folyosón. Itt az árnyékosabb zugokban még foltokban hó is előfordult, majd egy-két kanyarral lejjebb egy állkapocs darabot is találtam a sárban. Talán őzé lehetett, de nem vettem részletesen szemügyre.

Aztán nagy meglepetésemre a turistaút a Kis-rét felett haladt el, nem sokkal később pedig már a sípályát kereszteztem. Ez pedig azt jelentette, hogy egyre jobban közeledem Dömörkapuhoz, ahol a második és egyben a cél előtti utolsó pont várt. Hamar oda is értem, majd a pecsét és süti átvétele után csak be kellett sétálnom a célba. Remek idő volt, és hamar eltelt az a röpke másfél óra, ami alatt megjártam a 6,2 km-es távot. Sietnem egyáltalán nem kellett és fotózni is bőven volt időm.

Nőnapi Séta
időpont: 2012. március 3., helyszín: Közép-Mecsek
táv (k. sz.): 6,2 km, szint (k. sz.): 240 m, idő (ó:p): 1:29

Nőnapi Séta (2012. 03. 03.)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s