PITE Szülinapi 15 (2012. 04. 22.)

Fennállásának 15. évét ünnepli idén a PITE, amit ma – megalakulásuk napjának évfordulóján – egy szülinapi teljesítménytúrával koronáztak meg. A táv a korral egyenértékű, azaz 15 km volt. Elek, Gergő és én megint csak a Főpályaudvaron találkoztunk reggel, onnan mentünk fel a rajthoz, a Kardos-úti-kulcsosházhoz. Az idővel nagy szerencsénk volt, mert végre sütött a Nap, és ez egész délelőtt így is maradt. Ehhez párosult a kellemes hőmérséklet, igazi kirándulóidő volt ma. A kedélyeket és frizurákat csak a szél borzolta néha, de hideg azért nem volt. Már 7-kor elrajtoltunk és megindultunk a piros sáv jelzésen egyenesen Remete-rét felé. Korábbi túrán már mentem ezen a szakaszon és be kell látni, hogy nem túl érdekes. Viszont annak megörültünk, amikor megtaláltuk idei első majomkosbor tövünket. Persze a virágzata még erősen bimbós volt, de hamarosan tucatjával fognak virítani fent a hegyen. Ahogy elhagytuk az erdei tornapálya útvonalát, tovább kanyarogtunk és társul szegődött mellénk a medvehagyma. Még mindig hatalmas terülteket borít be, de a virágzást egy-két kivétellel nem kezdte ezidáig meg. Szerencsére a folyamatos beszélgetés hatására viszonylag rövidnek tűnt ez a szakasz és kiértünk Remete-rétre, ahol pecsétet kaptunk az itinerbe. Plusz igazi terülj-terülj asztalkám volt, többféle üdítővel és sok zsíros kenyérrel. Nem volt mit tenni, megpihentünk és feltöltöttük az energiaraktárainkat.

Ezután indultunk csak tovább, felfelé a zöld kereszt jelzésen és már előre vártuk, hogy átkeljünk a műúton, mert tudtuk miféle jó vár ránk. De a műútig folyamatosan emelkedtünk, ráadásul csupa köves volt a talaj, nem volt igazán ideális, de hajtott előre a kíváncsiság. Végre elértük az utat, a túloldalán folytattuk az emelkedést és megérkeztünk arra helyre, ahol egyik legkorábbi kosborfajunk, a sápadt kosbor egy kisebb állománya nyílik. A fakó sárga virágok finom szőlőillatot árasztanak és megjelenésük is gyönyörű. Jó 20 perc szünetet tartottunk, fotóztuk a már virágzó töveket, de ide még vissza kell mennünk idén.

Nem akartunk túl sok időhátrányt összeszedni, ezért indultunk tovább. Hamar kiértünk arra a műútra, ami a Lapistól északra fut, ezen haladtunk egy rövid szakaszon, majd balra be az erdőbe, immár a sárga kereszten. Kellemes erdőben mentünk, átértünk a sárga kör jelzésre, arra az útszakaszra ami  múlt heti éjszakai túra útvonala volt, csak ezúttal a másik irányba haladtunk. Pár kanyar és 20 perc múlva már a Rábay-fánál voltunk, ahol a piros négyzeten megint felfelé kezdtünk mászni. A domb tetején a most már untig ismert útszakasz jött, zsinórban harmadik túrámon jöttem erre. Ez pedig azt jelentette, hogy nem vagyunk messze a Fehér-kúti-kulcsosháztól, ami egyben a túra második pontja. Nem is kellett sok idő, hogy odaérjünk és megkapjuk a pecsétet és mellé a csokit.

Ezt követően visszafelé indultunk, egészen a Rábay-fáig, onnan a piros sáv jelzésű utat tapostuk. Az út szélén találtunk egy komplett vaddisznókoponyát nyakcsigolyával együtt.

Kicsivel arrébb tettünk egy kitérőt a Kantavári-forráshoz, hogy felfrissítsük magunkat. Kis pihenő után indultunk is tovább és azt tudtuk jól, hogy Kis-rétre visz minket az útvonal, csak azt nem szerettük, hogy meredeken felfelé. Bár ezen is túlestünk, majd a nagy tisztást elhagyva már a cél lebegett a szemünk előtt.

Továbbra is a piroson, a sípályánál szép kilátás nyílt a Zengőre és a Hármas-hegyre.

Nem sokkal később éles jobbkanyar, felfelé mentünk a zöld háromszögön. Ez az út felvitt egészen a misinai szerpentinhez, majd ezzel párhuzamosan haladva lefelé mentünk, a végén átkeltünk a kisvasút töltésén és már éreztük a cél közelségét, már csak pár száz méter volt vissza. Elmentünk az Állatkert előtt, és egy utolsó bal kanyarral és még kb. 200 méterrel a hátunk mögött beértünk a célba.
Természetesen a szülinap nem az igazi torta nélkül, a szervezők is tudják ezt és éppen ezért volt két nagy torta, egy vaníliás és egy csokis. Nekem a csokis volt a szimpatikusabb, abból kértem egy szeletet. Egyébként nagyon kellemes kis túra volt, érezni az igazi tavaszi időt és ez fenemód jól esik.

PITE Szülinapi 15
időpont: 2012. április 22., helyszín: Közép-Mecsek
táv (k. sz.): 15,7 km, szint (k. sz.): 520 m, idő (ó:p): 3:45

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s