Oda-vissza a börzsönyi Nagy-völgyben

Július végén úgy döntöttünk Brigivel, hogy kirándulunk egyet a környéken. Nem terveztük túl hosszú vagy nehéz útvonalat, ezért a Nagy-völgyet jártuk csaknem végig. Bernecebarátiból, természetesen a helyi szomjoltó elől indul a K+ jelzés, amin indultunk. Ez végigvezet a falu hosszán, szinte teljes egészében a régebbi, Bernece részen. Az út elhalad Szokolyi Alajos, az első újkori olimpia 200 méteres síkfutás számának 3. helyezettje, az első magyar éremszerző emlékműve előtt. Ezután a domb tetején álló erődtemplom aljában megy tovább. Útközben szép falusi portákat látni, az viszont nem túl jó látvány, hogy majd’ minden harmadik házon kint van az “Eladó” tábla, sajnos ha lassan is, de elnéptelenedik ez gyönyörű, remek helyen fekvő kis falu. A település végénél fakitermelő telep található, itt lehet szimbolikusan bemenni a völgybe és itt váltottunk jelzést a Mária-út ibolya színű “m” betűjén haladtunk ettől kezdve végig. Az előző napokban sokat esett, ennek megfelelően nagy sár volt már rögtön a völgy elején. Az ideiglenes tócsákat és sáros részeket kerülgetve hatoltunk be egyre mélyebbre és mélyebbre a völgyben. Kicsit rendhagyó azonban ez a völgy, mert végig aszfaltút vezet benne, de ez mára már olyannyira megkopott és feltöredezett, hogy csak kevés szakaszon mentünk ténylegesen aszfalton. Sokan sok helyütt írták már, hogy a Börzsöny hazánk legérintetlenebb erdőségeit rejti, amivel az is együtt jár, hogy itt a szokásosnál is nagyobb a csönd az erdőkben. Ezt csak megerősíteni tudom, ugyanis nekünk feltűnt egy idő után, hogy egyáltalán nem halljuk a madárfüttyöt és semmi mást sem. Pontosan csak egy dolgot, de az olyan markáns és állandó volt, hogy nem lehetett nem érzékelni. Ez pedig a völgy teljes hosszán végigfolyó patak volt, ami a sok eső miatt igencsak megduzzadt és néhol igen erős robajjal bukott át a mederben lévő sziklákon és bedőlt faágakon. Először az első pihenőhelynél tűnt fel a patak hangja. A helyet jelöli ugyan a térkép, de neve nincsen.

Egy-egy szendvics elfogyasztása után már indultunk is tovább, a már jól megszokott száraz és sáros foltok között. Nem sokkal arrébb Brigi észrevett egy kiépített kutat az út mellett, amit a térkép egyáltalán nem jelöl. Lementünk megnézni, mert a foltos szalamandra lárvák pont ilyen helyeken fejlődnek. Találtunk is jó sokat, felnőtt példányt sajnos nem.

Annak ellenére kerestük, hogy nappal nem mozognak, csak a nagy esők után. Kirándulásunk előtti éjszakán pedig esett, de a jelek szerint nem volt elég nagy ahhoz, hogy azon a délelőttön mozogjanak a felnőtt egyedek. Nem volt mit tennünk, mentünk tovább és elértük a Kalákocs-pataknál kialakított, azonos nevű pihenőhelyet, ahol leültünk kicsit és megnéztük a térképet, hogy meddig menjünk még. Eredetileg a közelben lévő Oszlopó-forrásig terveztem, el is indultunk és némelyik tócsában vörös hasú unkákat láttunk, majd fura, huhogás-szerű hangot hallottunk. Nem tudtuk mire vélni, mert madárhangnak túlságosan fura volt, aztán este kiderült amikor utánanéztem, hogy a hím unkák hangját hallottuk az erdőben.

Az Oszlopó-forrásnál végül újraterveztük a dolgot és még elmentünk a 1,5 km-re lévő Betyár-forráshoz. Újabb evés és pihenő után ugyanazon az útvonalon indultunk vissza. Útközben az egyik pocsolyából kimertem egy unkát, de az unkareflexet sehogyan sem sikerült kiváltanom belőle, így aztán fotó nélkül tettem vissza a vízbe.

Visszaértünk a Kalákocs pihenőhöz, ahonnan én a Z-, majd a K- jelzéseken akartam visszamenni Bernecére, de valamelyik nagyokos képes volt pont azt a fatörzset kidönteni és placc közepére hajítani, amin a zöld irányát jelezték. Mivel a közelben nem láttunk több zöld jelzést, ezért úgy döntöttünk, hogy más lehetőségünk nem lévén, ugyanazon az útvonalon kell visszamennünk, amelyiken jöttünk.
A Nagy-völgy tartogat látnivalót a kirándulóknak, de azzal meg kell barátkozni, hogy az aszfalt miatt nem tartozik a legkényelmesebb útvonalak közé.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s