Telihold Éjszakai (2012. 10. 19.)

Péntek este a Főpályaudvaron találkoztunk Elekkel, és a PITE túrák szokásos rajthelyére, a Kardos-úti kulcsosházhoz igyekeztünk. A “Telihold Éjszakai” elnevezésű túrát nem hagyhattuk ki, hiszen amint azt már írtam korábbi ilyen jellegű túráknál, teljesen más az atmoszférája. Mindig különleges élmény az éjszakai erdőben csavarogni. A busz, habár a Pálos templom utáni emelkedőt nem igazán bírta, azért hamar felért a Kikelethez, onnan pedig csak pár percre volt a kulcsosház. Este 7-re értünk fel és akkor már jó sok túratárs várt a kulcsosház előtt a fél 8-as indulásra. A szervezők még a nevezéshez és indításhoz szükséges dolgokat, valamint az ellátmányt pakolták, mi addig forró citromos teát szürcsöltünk és vártunk az indulásra.

Végül csak sikerült benevezni és pontban fél 8-kor el is indultunk. A kulcsosháztól balra indultunk a zöld négyzeten. Ezúttal működött az én fejlámpám is, a fénnyel nem volt gond. Haladtunk rendesen, először az Ilonka-pihenőt hagytuk el, majd egy egész iskoláscsoportot. Méghozzá a zöld-sárga kereszteződésben, innen a sárgán mentünk le a Tettyére. Ott kigyalogoltunk a Havi-hegyi kápolnához, ez volt az első pont a túrán. Pecsétet és csokit kaptunk, majd indultunk vissza ugyanazon az úton, vissza a sárgára. Ezen, az Irma-úton mentünk fel Dömörkapuig és furcsa mód éjszaka sokkal hosszabbnak tűnik ez az út, mint napközben.

Dömörkapunál folytattuk utunkat felfelé, még mindig a rengetegszer megjárt sárgán, fel egészen a Tv-toronyig. A változatosság kedvéért maradtunk az eddigi jelzésen és végigjártuk a két Tubes gerincét, a János-kilátó tövében pedig megkaptuk a második pecsétet, mellé pedig egy müzli szeletet. Innen a térkép alapján a piros háromszögön kellett leereszkedni. Ám előbb a piros kereszten meneteltünk és akkor nem is értettük, de utólag megnézve a térképet, teljesen jó helyen voltunk. Tehát gyalogoltunk a kereszten, ami jó kanyargós és néhol át lehetett vágni a kanyar előtt. Mi pedig szinte össze vissza mentünk, egyedül a túratársak fényei igazítottak útba, hogy még jó helyen vagyunk. Aztán csak elértük a háromszöget, azon pedig a Lapisi útig gyalogoltunk. Átkelve az aszfalton már az erdei tornapályán találtuk magunkat, a Mandulásig pedig nem kellett sokat menni. A játszótértől szinte csukott szemmel is odataláltunk volna a célba, még egy kicsi a piroson aztán a Kardos út zöldje és már a célban is voltunk. Ott a kitűzőn és emléklapon túl pogi és forró tea várt. Sajna kevés időn volt a busz érkezéséig, így aztán elég érdekes volt fél pohár forró teával több száz métert futni a buszmegállóig a fejlámpák fényénél. De elértük. A túra maga kicsit ingerszegény volt és végig ezerszer megjárt útvonalon vezetett, mégis megérte elmenni. Már csak azért is, mert kevés éjszakai túra van a Mecsekben egy évben és ez a 12 km remek átmozgató túra volt.

Telihold Éjszakai
időpont: 2012. október 19., helyszín: Közép-Mecsek
táv (k. sz.): 11,9 km, szint (k. sz.): 490 m, idő (ó:p): 2:13

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s