Mecsek 400 (2012. 11. 03.)

Vissza a gyökerekhez. Számomra ilyen jellegű volt ez a túra, hiszen még 2009-ben ez volt a legelső teljesítménytúrám. Akkor még Nórival indultam rajta, ma azonban egyedül teljesítettem a távot. Azért nem volt vészes, mert reggel a távolsági buszpályaudvaron találkoztam egy túratárssal, így nem egyedül utaztam Hosszúheténybe, a túra rajtjához. Ez a helyi iskola épületében volt felállítva és a BTHE csapata nagyon profin vezényelte le az egész regisztrálást és rajtoltatást. Reggel 7-re értünk oda, én nekem viszont várnom kellett nyolcig a rajtolásra, a rövid távot nem engedték elrajtolni nyolc előtt. Persze így sem maradtam sokáig egyedül, egy másik sporttárssal beszélgettünk amíg nyolc nem lett. Akkor én is beneveztem és nekiindultam a majdnem 10,5 km-es távnak. Az útvonalat elég jól ismertem, gyakorlatilag ugyanaz volt, mint 2009-ben. Rajt után pincék és présházak között vezetett az első szakasz, Hosszúhetény határában még úszott egy kis pára a talaj fölött, de az hamar eloszlott.

A sárga háromszög jelzés vitt a Zengő felé, az egyik nagy présház oldalán lévő jel árulkodott arról, hogy bal kanyart kell venni és ezután ténylegesen elkezdtem emelkedni fel a hegyre. A levegő gyorsan melegedett, a Nap is sütött, így aztán lekerült a kabát, begyömöszöltem a zsákomba. Elhagytam a települést és keskeny ösvényen kanyargott felfelé az út. Az ősz jelenlétét mindenfelé a földön lévő vastag levéltakaró jelezte, néhol még gombákat is lehetett találni. Nagyjából féltávnál voltam a Zengő felé, amikor elértem a vadkerítéssel elzárt részt, itt-ott pocsolyákat kellett kerülgetni, az út pedig hamarosan kiszélesedett.

Ezen a ponton csatlakozott be a kék háromszög és combos emelkedő kezdődött. Én csak mentem előre, az emelkedő vége pedig már felvezetett a Zengő gerincére. Itt rendkívül kellemetlen szél fújt, a fejem pedig csurom víz volt, kénytelen voltam hát a zsákomban lapuló sapkát felvenni. így ugrottam neki a csúcsig még hátralevő 2-300 méternek, percekkel később pedig már az első pecsétemet kaptam az igazolófüzetbe. Szép kis embersereglet volt fent a pontnál, egész csoportok, akik előttem indultak. Vettem szőlőcukrot, frissítettem kicsit és elkezdtem leereszkedni a jól megszokott sárgán.

Most a legkevesebb volt az, hogy ez az útvonal nem igazán tesz jót a térdeknek, ugyanis leginkább arra kellett figyelni, hogy talpon maradjon az ember. Vizes levelekkel borított és sáros volt az amúgy is igen meredek lejtő. Ettől függetlenül egy élmény volt lejönni rajta, sikerült két lábon maradnom végig. Aztán ami utána következett a Zengő aljában, az gyakorlatilag maga volt a rémálom. Cuppogós, süppedős, cipőlerántós sár. De olyan mennyiségben, hogy nem lehetett tisztább utat lelni, a sárban kellett végigcuppogni több száz méteren. Aztán Püspökszentlászló előtt a lejtőn már volt, hogy megindult alólam mindkét lában és csak tehetetlenül siklottam a sárban, mint valami sífutó. Az, hogy itt sem ültem seggre, még a Zengőről történt épségben való leérkezésemnél is nagyobb örömmel töltött el. A nagyon sáros rész végén már tulajdonképpen Püspökszentlászló szélénél jártam, az ellenőrzőpont a Hettyey-forrásnál volt. A pecsét mellett vízzel és szendviccsel kedveskedtek a szervezők, sonkással méghozzá. Azt ott el is fogyasztottam, majd nekiindultam az utolsó etapnak, ez  már a célba vitt be.

A zöld háromszög jelzés volt az iránymutató, végi Szentlászlón, majd a másik szélétől tovább a zöldön. Itt halad “Az üvegesek útja” elnevezésű tanösvény, amit nem olyan rég, október elején avattak. A tanösvény Hosszúhetényből indul és Pusztabányán át megy Kisújbányára, mely települést üvegművesek alapították. Viszonylag hamar elértem Hosszúhetény határát, már csak végig kellett sétálnom rajta, ami azért beletellett egy kis időbe. Végül visszaértem a suliba, ahol átvettem a teljesítésért az emléklapot és kitűzőt.Ezzel a Mecsek 400 teljesítéssel már 600 km felett járok összesítésben.

Mecsek 400
időpont: 2012. november 3., helyszín: Kelet-Mecsek
táv (k. sz.): 10,3 km, szint (k. sz.): 430 m, idő (ó:p): 2:26

Ezen felül  a célban beszereztem egy Börzsönyi Kék igazolófüzetet is, hiszen Brigi jóvoltából sokszor megfordulunk azon a részen és mivel nincs időhöz kötve a teljesítés, így gondoltam bőven belefér, teljesíthető lesz.

Mecsek 400 (2012. 11. 03.)” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s