Télies Mecsek 16 (2013. 01. 12.)

Szombaton elindult a 2013-as túraév itt a Mecsekben, ismételten a Télies Mecsekkel. Ahogyan az előző évben, úgy idén is megerősítést nyert a túra átnevezése, hiszen a táj kinézete nem, csak a hőmérséklet idézte a telet ezen a napsütötte szép szombati napon. Nagyon hamar értem ki Uránvárosba, 35 percem volt a 22-es busz indulásáig, amit a … Bővebben: Télies Mecsek 16 (2013. 01. 12.)

Ilyen volt a 2012-es túraév

Ha már az év elején felvezettem pár sorban a 2012-es terveimet, akkor illendő valamelyest számot adnom arról, hogy miként is telt el az év. A következőkben a 2012-es évértékelés jön. Kezdjük rögtön a két legfontosabb dologgal: a "Baranya Teljesítménytúrázója 2012" és az összesített km-ek száma. Januárban ezekkel kapcsolatban a következő dolgokat tűztem ki magam elé … Bővebben: Ilyen volt a 2012-es túraév

Börzsönyi Kéktúra: Drégelyvár – Kemence

A Börzsönyi Kék második túrája a Drégelyvár alatti K/P-rom elágazásnál kezdődik, ahol én szorgosan jegyeztem fel az igazolókódot, miközben erdészek hajtottak el mellettem. Újabb frissítés, majd megindultam a lejtőn nyugati irányba. Ezen a szakaszon az eddiginél is nagyobb volt a sár, hála többek között az erdészeknek, akik éppen erre mentek és a terepjárójukkal nekem friss … Bővebben: Börzsönyi Kéktúra: Drégelyvár – Kemence

Börzsönyi Kéktúra: Diósjenő – Drégelyvár

Szerintem legtöbben a kéktúra szó hallatán az Országos Kéktúrára asszociálnak, amivel egyáltalán nincs gond. De ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy e mellett végigjárható a Dél-Dunántúli és az Alföldi Kék is. Valamint vannak kisebb "sodratú", tájegységi kékek is, melyek közé tartozik a Börzsönyi Kéktúra. A bejegyzésben pedig a teljesítésének elhatározásától kezdve az első túra … Bővebben: Börzsönyi Kéktúra: Diósjenő – Drégelyvár

Teljesítménytúrák a Mecsekben: 2013. január

Boldog Újévet minden sporttársnak! Mintha csak tegnap lett volna, amikor egy éve azzal nyitottam az új esztendőt, hogy a hónap közepén indul a mecseki teljesítménytúra szezon. Gyakorlatilag idén sincs ez másképp, ez alkalommal is a "Télies Mecsek" nyitja a sort, három választható távval a hónap közepe táján. Új év, új lehetőségek. Mindenkinek sok-sok teljesített túrát … Bővebben: Teljesítménytúrák a Mecsekben: 2013. január