PITE 20 (2013. 02. 16.)

Hajnalban, amikor az utamat Abaliget felé vettem, Pécsett még szemerkélő eső mosta az utcákat. Ennek ellenére elég biztos volt bennem az elhatározás, hogy idén is teljesítem a PITE 20-at, már csak azért is, mert harmadik teljesítésként a redős papsapkagomba lesz a kitűzőmön. A távolsági buszpályaudvaron már kint volt Gergő, ketten vártuk a késéssel beálló buszt. Szentkút környékén már megjelentek itt-ott hófoltok az erdő alján, Remete-rétet magunk mögött hagyva pedig vastag hótakarót és némi ködöt láttunk a busz ablakából. Végiggurultunk Orfűn, majd onnan ki és következett Abaliget. Kicsivel több, mint egy óra buszozás után ott voltunk a Barlang Hotelben, ahol igen gyorsan tudtunk nevezni, simán ment minden, a PITE gárdája komoly fejlődést mutat ezen a téren. Közben felhívták a figyelmemet arra is, hogy elkészült a “Baranya Teljesítménytúrázója 2012” bögrém, amit én is észrevettem, de csak a célban vettem át. Tehát miután minden adminisztrációs dolgon túl voltunk, fél 8 körül nekiindultunk a 20 km-es távnak.
A hotelből kilépve rögtön jobbkanyart vettünk és felfelé indultunk a dombon. Nagyjából 50 méter megtétele után rácsatlakoztunk a kék négyzetre az erdő szélén, továbbra is felfelé. A PITE túrák sajátja, hogy mindig sárdagasztással kezdődik, most sem volt ez másképp. Próbáltunk talpon maradni és haladni felfelé egyszerre. Mindkét feltételt sikerrel vettük, így kicsivel később, ahol a jelzésünk jobbra kanyarodott, már szintben haladtunk, bár még mindig hólé és sár keverékében. Abaliget fölött, dolinák között haladtunk. Régi szép emlékeke, Nórit és Zolit innen is üdvözlöm! Az induláskor még Abaligeten is szemerkélt az eső, ám még mielőtt elértük az aszfaltutat, ami Viganvárhoz vezet, az eső átváltott hóba. Szép csendes, nyugodt, nagy pelyhű havazás.

pite20_01

Noha a szél kicsit kavarta a levegőben a pelyheket, azért békés volt a táj. Az aszfaltra kiérve már csak percek voltak hátra, hogy elérjük az első pontot a viganvári haranglábnál. Pecsét és csoki után az aszfalton folytattuk tovább, az egyre erősödő hóesésben. Kanyar után kanyar következett és hosszabb is volt ezen az erdészeti úton megtett szakasz, mint amire emlékeztem tavalyról.

pite20_02

Persze azért elértük a Jakab-hegy alját, kezdődhetett a hegy megmászása. Itt már érezhetően mélyebb volt a hó és a fák ágait is vastag hóréteg fedte. Egészen biztosan nem abban az egy órában hullott le ekkora mennyiség, amíg Abaligetről elértünk idáig. Az előttünk haladók már tapostak egy vékony ösvényt a hóba, így mi és az előttünk, mögöttünk lévő túratársak szépen libasorban másztunk fel a hegyre. Hosszú elnyújtott emelkedő volt ez, ahol kicsit visszavettünk a tempóból, de azért így sem tartott sokáig, míg egy tisztáson át elértük a szintben haladó szakaszt.

pite20_03

Ahogy újra beértünk a fák alá, sötétség borult ránk a havazás, a vékony köd és az összeboruló fák miatt. A szél is egyre keményebben fújt, ahogyan kanyarogtunk a vékony ösvényen. De sejtettük, hogy nem vagyunk már messze a csúcstól, amit az is igazolt, hogy átkeltünk a Kelta földvár maradványai között. Ettől a ponttól már tényleg csak percekre voltunk a kilátótól, ahol a következő pecsétet és csokit kaptuk.

pite20_04

Itt megpihentünk kicsit a kilátóban, amely tele volt túratársakkal. Olyan volt a hely, mint egy tömött buszmegálló. Ettünk, ittunk, majd nekivágtunk a még hátralevő távnak. Indulás után Gergő kiugrott a romokhoz fotózni, utána rácsatlakoztunk a zöldre. Az első szakaszán lefelé mentünk, vagyis jobb lenne talán azt írni, hogy csúsztunk sok helyütt. Szerencsére nem ültünk egyszer sem seggre. Az Orfűre vezető szakasz egyharmada volt ilyen lendületes, a többin nagyrészt szintben haladtunk a Szuadó-völgy felett.

pite20_05

A zöld jelzés végül az Orfű felé haladó szerpentinre visz ki, ezen kellett egy rövidet menni, majd az Abaliget-Orfű elágazásban visszatértünk a fák közé. Igaz ugyan, hogy ez nagyon rövid ereszkedést jelentett, viszont addig nem látott, szinte bokáig érő sárban tettünk mindezt. Az egyetlen előnye az volt ennek, hogy hamar beérünk Orfűre, ahol nagyrészt meg tudtuk tisztítani cipőinket, majd célba vettük a Mecsek-házát. Míg odaértünk, addig kitoltunk egy autót a sárból és az eső ismét elkezdett áztatni minket. A harmadik pecsét és édesség után már csak az utolsó, 4,5 km-es szakasz volt hátra a célig. Nagy levegőt vettünk és nekiindultunk. Rá a sárga keresztre, ami végigvezetett a Orfűi-tó nyugati oldalán, majd a Sárkány-kút mellett elhaladva a Pécsi-tó déli csücskét is érintve kanyarodtunk vissza az erdei ösvényre, mely ekkor már a kék kör volt. Újabb dagonya vette kezdetét, combos emelkedővel összekötve. Mire megmásztuk már váltottunk a kék keresztre, ez vitt vissza minket Abaligetre. Természetesen jó mély sárral és vízzel borított útvonalon. Bár ez akkor, a túra végén már nem érdekelt, csak az, hogy visszaérjünk a Barlang Hotelbe. Így is történt, átvettük a díjazást, én ezúttal a bögrémet is, majd megkaptuk az elmaradhatatlan almás pitét, aminek a méreténél csak az íze volt csodásabb. Összességében remek, változatos túra volt, ami nekem az előzetes várakozásokkal szemben sokkal jobban sikerült.

PITE 20
időpont: 2013. február 16., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 18,9 km, szint (k. sz.): 660 m, idő (ó:p): 4:40

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s