Szuadó 17 (2013. 03. 23.)

A múlt heti havazás nem csak az úton levőknek tett rendesen keresztbe, de a szombatra kiírt “Vándortáborozók Nyomában” nevű teljesítménytúra is elmaradt a megbolondult időjárás miatt. Így aztán extra lelkesedéssel vártam ezt a hétvégét, hogy végre túrázhassak. Szombat reggel hat után nem sokkal még rendesen csípett a levegő, amikor kibattyogtam az 1-es busz megállójába, hogy kijussak Uránvárosba. A buszon találkoztam Gergővel, a végállomáson pedig nem kellett sokat várnunk a 23-as buszra, ami hamar elvitt minket Éger-völgyhöz. Rövid séta után elértük Teca Mama Vendéglőjét, a túra rajtját. Neveztünk a 17-es távra, majd kényelmesen megreggeliztünk, hiszen volt még negyed óránk fél nyolcig, az előtt nem lehetett rajtolni a választott távunkon. Végül fél nyolckor összeszedtük magunkat és elindultunk. Ekkor még szép, napsütéses, de hűvös idő volt. Ez Éger-völgyben igen jól érződött, de persze a gyaloglás miatt nem fáztunk. A völgyben futó patak rendesen meg volt áradva a sok olvadéktól, de az átkelés problémáját viszonylag hamar és szárazon megoldottuk. Megkezdtük a mászást, és már itt megmutatta magát, hogy valójában mennyi hó is esett egy hete. A turistaút nagy része bokáig érő sárral fogadott minket és a domboldalon rendszeressé váltak a spontán alácsordogáló, hóléből kialakult kis patakok. Nem volt mit tenni, rendületlenül haladtunk tovább felfelé, a különleges helyzetre pedig felállítottuk azt az axiómánkat, hogy “ilyen a természet”.

szuado2013_01

Már félúton voltunk az első ponthoz, maikor Gergő rájött, hogy nincs nála az igazolólap, az nagy valószínűséggel ottmaradt a rajtban. Míg ő visszaigyekezett a rajtba a papírért, én előrementem a Mohosi-kis kúthoz, itt osztották az első pecsétet. Nagyjából 25 percnyi várakozás után aztán feltűnt Gergő, a szervezőktől megkapta az ottfelejtett papírját, a pecsételés után indulhattunk is tovább. Rövid emelkedő, majd a kis tó következett a zöld jelzést követve, mely Éger-tetőn át vezetett minket. Onnan tovább már úgy mentünk, hogy gyakorlatilag a széles utat teljes egészében elöntötte a víz a keréknyomokban, középen a magasabb részén volt még “patakmentes”, ellenben jó sáros út. Így tettük meg azt a kb. 200 métert, amíg a piros sorompóhoz értünk. Itt jobbra fordultunk, majd alternatív – értsd: az útról letérve, bent az erdőben a fák között – útvonalon tettük meg a következő bő 1 km-t. Mire ennek a végére értünk, ismét csak emelkedő kezdődött, újabb lefelé hömpölygő alkalmi patakkal. Megmászva és majdhogynem nyakig sárosan felérve a tetejére az újabb meglepetés az emelkedő másik oldalának aljában várt minket. Itt keresztezi az utat az a patak, ami a feljebb lévő Avar-kúttól ered és folyik alá. Természetesen jól felduzzadt és hangos robajjal vágtázott alá a sok víz. Rövid fejvakarás után egy hosszú és viszonylag vastag faágat fektettem keresztbe, amin egyensúlyozva nagyrészt száraz lábbal lehetett átkelni a patakon. Tovább kacskaringózva a jelzésen sáros és száraz részek váltogatták egymást, amíg el nem értük a piros háromszöget és vele együtt a Panoráma út kezdetét. Állítom, hogy nincs még egy ilyen egyhangú, unalmas és demotiváló turistaút-szakasz az egész Mecsekben, mint a Panoráma út. Nagyjából két kilométeren keresztül kanyarog a Jakab-hegy oldalában, mire elér a Babás-szerkövekhez. Kimondhatatlanul nem szeretem ezt a szakaszt, így most ugrunk egyet a szerkövekhez. A túra második pecsétjét itt kaptuk, kis szusszanás után pedig elkezdtük megmászni a kék kereszt/kék háromszög jelzésű fél km-es, de annál nehezebb szakaszt. Itt kell ugyanis a vörös homokkő sziklákon felmászni, érintve a Sasfészek nevű egykori kőbánya. Mi felértünk, fújtunk egy nagyot, majd lemásztunk a nem messze lévő Zsongor-kőhöz, itt kaptuk meg ugyanis a harmadik pecsétet.

szuado2013_02

Visszaérve a kékre kiértünk a Pálos romokhoz, majd tovább lefelé a kéken. Át a Kelta földvár fala között, ezután pedig több kanyar után már gyönyörű bükkök társaságában vitt továbbra is lefelé utunk. Nem volt kétséges, hogy amint vízszintes szakaszt érünk, a dagonya is visszatér, és persze igazunk is lett. A jó mély sár egészen a Szuadó-nyeregig kísért, ahol balra vettük az irányt és az újabb emelkedő a sármennyiség csökkenésével kecsegtetett. Sár az valóban kevesebb volt, viszont cserébe az emelkedő rendesen megdolgoztatott mindkettőnket. Még így sem telt sok időbe, hogy eljussunk a Vörös-hegy alá a kereszthez, ahol a cél előtti utolsó pecsétet kaptuk. Innen a zöld háromszög lejtőjén indultunk meg és gyors tempóban haladtunk, három kanyar után már lent voltunk a Pécs-Orfű kerékpárúton, amit 2-300 méter után hagytunk el jobbra, immár a piros sávot követve. Megmásztunk egy rövid, aszfaltos emelkedőt, ezután pedig az erdőben kanyargó piros lejtmenet vitt vissza Éger-völgybe.

szuado2013_03

Ettől a ponttól kezdve végig a patak mentén haladva visszaértünk a célba. Ismét csak nagyon szép oklevelet kaptunk, a kitűző gondolata pedig egész úton hajtott előre, ugyanis a rendezőség az egyikhez az én fotómat használta fel. Köszönet Neki ezúton is. Egyébként elég mutatós lett a kitűző, aminek nagyon örülök. Még elfogyasztottuk a két-két virslinket, majd elindultunk haza.

Szuadó 17
időpont: 2013. március 23., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 16,3 km, szint (k. sz.): 650 m, idő (ó:p): 4:30

szuado2013_04

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s