Közeli helyeken 15 (2013. 07. 06.)

Szombat reggel nem volt túl biztató a sok felhő az égen, bár túra szempontjából ez is teljesen elfogadható. Csak az eső ne essen, mert úgy kicsit macerásabb a dolog. Ezúttal kényelmesen össze tudtam szedni magam, ugyanis a túra rajthelye tőlem nagyjából 15 percnyi sétára esett. Új kezdeményezésként került a túranaptárba a “Közeli helyeken” és a megszokottól eltérően nem a Mecseken kanyarog az útvonala, hanem a malomvölgyi tavakat és azok környékét cikk-cakkolja körbe. Kényelmesen lesétáltam a Kocogó söröző elé negyed 9-re, Gergő már ott volt és nevezett. Én is ugyanígy tettem, majd még vártunk kicsit a rajtolással és fél 9-kor elindultunk a K-1 jelzésű bringaúton Malomvölgy felé. Rengetegszer voltam már erre kerékpárral, így gyakorlatilag csukott szemmel is elnavigáltam volna. Közben a felhőzet is oszlásnak indult, egyre szebb időre volt kilátás. Nem tartott sokáig, míg kiértünk a II-es tó parkolójába, onnan pedig a kavicsos úton az első ponthoz a tó végében. Aláírás, majd folytattuk a tavat körbefutó úton. A hátsó tó gátja előtt balra felkanyarodtunk a dombtetőre, itt volt a második pont. Pogit is kaptunk, ami kiváló volt reggelinek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAfotó: Erdős Gergely

Ezután a gáton vitt az útvonalleírás, itt kicsit megálltunk körbenézni, utána a II-es tó nyugati oldalában haladtunk gyakorlatilag visszafelé. A tó vége előtt nem sokkal található egy esőbeálló, ami aznap a harmadik pontként üzemelt, itt az aláírás mellé vizet kaptunk. kh_01Megköszönve indultunk is tovább balra fel, a murvás úton, ami Keszübe vitt be. Keszü iszonyatos tempóban épült ki a kétezres évek második felétől, szebbnél szebb házak között vitt a túra útvonala. Persze végig felfelé, ami kicsit kirántott az addigi álmos tempóból. Több kanyar és irányváltás után hosszú aszfaltos emelkedő kezdődött, kiskertek és hétvégi telkek mellett. A végét egy feszület jelezte, itt balra letértünk, majd röviddel ezután már egy szurdokszerű mély völgyben ereszkedtünk, kikerülendő a magánterületet. A völgy közvetlenül a kertek alatt fut, és sajnos az emberi jelenlét csúnyábbik formája mutatkozik a mindenfelé elhajigált hulladék képében. A völgy aztán visszavezetett a széles földútra, nemsokára régi, már nem használt pincék mellett haladtunk el. Elhagytuk ezeket a bunkerszerű építményeket, majd kicsit megint lefelé vezetett az út. Az újabb elágazónál jobbra fordultunk, megkezdtük a mászást a Bagolyvári kilátóhoz. hamar felértünk, a kilátóban pedig újabb aláírást kaptunk. Innen északi irányba, erős lejtőn folytattuk, ami visszavitt a oda, ahol korábban elindultunk felfelé a kilátóhoz. kh_03Jobbra már láttuk a Málomi-tó parkolóját, leérve a sorompón át a tó végében voltunk, átmentünk a keleti oldalára, keresztül a fahídon. A szakasz célja a tópert fölé magasodó dombtetőn álló Zsírosdombi kilátó volt, ahol ismét aláírást kaptunk az itinerre. A kilátóból visszabaktattunk a fahídhoz, majd tovább egyenesen keleti irányba. A Casanova büfé szerencsére nyitva volt, bár lehet, hogy fél 11-kor a pultosnak még korán volt, mert úgy bámult a pénztárgépre, mintha akkor látta volna életében először. A nehézségek ellenére sikerült hideg italt venni, így felfrissülve folytattuk a túrát. Kereszteztük a Pécset Málommal összekötő műutat, beértünk a Rockmaraton területére. A rét szélén haladva nemsokára gazos emelkedőhöz értünk, ezen kaptattunk felfelé, majd a szalagozás segítségével megtaláltuk a következő ellenőrőzpontot, ami a Kiskőfejtő nevű hely egyik szikláján kapott helyet. Innen tovább szűkös út vitt le a sziklák között, majd áttértünk egy gazos, bokros részre, aztán kaszálóhoz értünk. Innen le a völgytalpba, bal kanyar, szekérúton tovább. Az út elfordult jobbra, de mi egyenesen folytattuk a füvesen. Aztán számos kanyar után már embermagasságú Solidago-sban és csalánosban törtük az utat. A vadászlest elhagyva árokugrás következett, majd egy nagyon rövid erdei szakasz, aminek a végén gabonatáblát értünk. Itt egy kis torna következett, hogy épségben átbújjunk a mellmagasságban kifeszített szögesdrót alatt. Sikeresen vettük az akadályt, és továbbra is gazban gyalogolva gyenge emelkedő vette kezdetét. A végén nagy diófa állt, rövid betonos szakaszt követően pedig elértük az Időjós úton felállított pontot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAfotó: Erdős Gergely

Aláírás, víz, rövid beszélgetés, aztán nekiindultunk a visszalevő 3 km-nek. A műutat keresztezve először kukorica, majd napraforgómező szegélyezte az utat, aztán elértük az M60-as építkezéskor keletkezett mesterséges dombot. Mindig csak egyenesen előre haladva újabb műutat értünk, ami már bevitt a rózsadombi buszfordulóhoz. Innen már csak a házak között kellett kacskaringózni, végezetül visszaértünk a Malomvölgyi útra, onnan pedig a célba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAfotó: Erdős Gergely

A végére pedig egy exkluzív, főrendezői infó: eredetileg egyszeri rendezésnek indult a “Közeli helyeken”, de a visszajelzések annyira pozitívak voltak, hogy állandó programmá emelkedett. Ráadásul rotációs négy évszak jelleggel, így jövőre ősszel indulhatunk ezen a túrán. Remélem mindenki örül neki!

Közeli helyeken 15
időpont: 2013. július 6., helyszín: Malomvölgy és környéke
táv (k. sz.): 15,7 km, szint (k. sz.): 250 m, idő (ó:p): 3:15

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s