Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben 30 (2013. 08. 10.)

Emlékeztek még a márciusi rendkívüli időjárásra? A tomboló havazásban több ezren rekedtek a hóban, március 15-ét pedig térdig érő hóban ünnepeltük. Itt a Mecsekben pedig elmaradt a Vándortáborozók nyomában teljesítménytúra. Aztán teltek-múltak a hónapok és augusztus elejére tűzték ki az ismétlés időpontját. Ezért aztán Gergővel a szokásos rutint ejtettük meg: Kertvárosban 1-es busz, majd tovább a 22-es járattal Éger-völgybe. Természetesen Teca Mamánál volt a rajt, ahol sikerült hamar túlesni a regisztráción, nekirugaszkodtunk az előttünk álló 30 km-es távnak.

“A vándortábori mozgalom – ahogy azt Derzsi Ottó “Vándorolni jó!” c. tanulmányában olvashatjuk – az 1970-es évek elején indult, s az úttörőmozgalom politikamentes tevékenységei közé tartozott. A vándortáborozás olyan mozgalom volt, amely a rendszerváltásig több mint negyedmillió általános iskolást mozdított meg, akik hátizsákkal felkerekedtek és 10-16 napig hazánk tájaival ismerkedtek. […] Az 1971-es ifjúsági törvény előírásainak is megfelelni akarva – próbaképpen – 1973 nyarára két vándortábort hirdettek meg, egyet a Bakonyban, egyet a Mecsekben. A mecseki útvonal egymást követő szálláshelyei: Pécs-Orfű-Mecsekrákos-Kozári erdészház-Zobákpuszta-Óbánya-Pécsvárad. […] Mind a két 16 napos vándortáborozás sikeresen zárult. A Mecsekben 27 csoport 756 fővel, a Bakonyban 25 csoport 750 fővel vett részt. […] A Mecsekben két útvonal létesült, amely megduplázhatta a Mecsek szép tájait felkereső fiatalok számát. Országosan nagyon népszerűek voltak a mecseki útvonalak, versengtek a jelentkező csoportok a bejutásért.” (forrás: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség)

Az eredeti időpontban nem kímélte az időjárás a túrát és bizony azon a szombaton sem voltak túl kegyesek az égiek az indulókhoz. Borult, szeles ám ennek ellenére kiváló túraidő volt, így indultunk kék kereszten Éger-völgy irányába. Ezen mentünk egészen addig a völgyben amíg el nem értük az utak elágazóját. A piroson emelkedtünk tovább és közben csendesen eleredt az eső is. Mire felértünk a fújtatós emelkedő tetejére, már elő kellett venni a vízhatlan holmit, így folytattuk tovább. Az eső ellenére azonban meleg volt, ezért aztán a vízhatlan réteg alatt is és felett is csurom vizesek lettünk. A szentkúti szerpentin keresztezése után továbbra is a piroson kanyarogtunk, átkeltünk két fahídon, mellőztük a Rózsa-forrást, majd hamarosan Szentkúton voltunk. A harangláb után is szüntelenül felfelé mentünk, majd vissza az erdőbe és tovább egyenesen Remete-rét felé. Mire felértünk én már nem bírtam tovább az esőkabátot, azt hiszem jobban jártam volna ha nem veszem fel. Kicsit megpihentünk, aztán indultunk tovább a zöld kereszt jobb oldali ágán. Az eső még mindig esett, de kicsit alább hagyott és sokkal kellemesebb volt pólóban, ami meglepően gyorsan száradt, így már sokkal jobban éreztem magam. Az éles balos visszafordító kanyar után váltottunk a háromszögre, ez az út pedig már a Sós-hegyi kilátóhoz vezetett, itt kaptuk az első igazolást a lapra. Innen tovább még mindig a háromszög jelzésen mentünk és ekkor kezdett rosszabbra fordulni a dolog. Hatalmas dörgések és villámlások közepette közelítettünk a Lapist Remete-réttel összekötő úthoz. Pont mire odaértünk leszakadt az ég, így a kabát gyorsan elő. A nyílt úton kaptuk rendesen a vizet, teljesen eláztunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAfotó: Erdős Gergely

Így telt el nagyjából tíz perc, mire odaértünk a kanyarból nyíló, sorompóval elzárt erdészeti úthoz. Mi ezen folytattuk és ahogy egyre többet és többet tettünk meg a széles úton, úgy az eső ismételten alább hagyott, majd végül el is állt. Beletelt némi időbe, míg Vágotpusztára értünk, de félig-meddig már megszáradtunk addigra és a településen a harangláb után, a kútnál újabb igazolást és mellé két sport szeletet kaptunk. Pár perc pihenő után a sárgán gyalogoltunk jó darabon lefelé, majd amikor szintbe értünk én kis megállót tartottam az út jobb szélén lévő szederbokroknál. Ezután mentünk tovább és nemsokára már Bános első házait láttuk magunk előtt. A település központjában bal kanyart vettünk, aztán tovább és valahol elnéztük a jelzést, mert egy olyan aszfaltútra értünk, ahol egy árva jel sem volt. Vissza nem akartunk fordulni, így csak előre mentünk és találtunk egy kerékpáros jelzést, amivel be tudtuk tájolni magunkat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA“Akkor menjünk erre…”
fotó: Erdős Gergely

Nagyon nem mentünk félre, az út ugyanis visszavitt a sárgára, amelyen már jó helyen voltunk. Mecsekrákos volt a következő érintett település, végig az Ady Endre utcán, majd az Orfűi-tó keleti oldalán, el a Malommúzeum mellett, aztán sokáig egyenesen a Dózsa György utcán. Az útszéli kőkeresztnél jobbra fordultunk, kiértünk Orfű főutcájára, szemben velünk pedig a Négy fenyő kulcsosház, a túra következő ellenőrzőpontja. Finom süti és limonádé mellett pihentünk itt egyet, majd mentünk tovább felfelé a főutcán. A település elejét/végét jelző táblánál egyenesen bementünk az erdőbe és rövid de meredek összekötő úton jutottunk fel az orfű-abaligeti műút elágazáshoz. A szemben lévő, sorompóval elzárt út volt a miénk, a zöld háromszög jelzésen haladtunk innen 2-3 km-t, mire elértük az uránbánya volt IV-es üzemének helyét. Ekkorra már a Nap is kibújt a felhők közül, így vágtunk neki a Jakab-hegynek.

vny_03Ám előtte még pár száz méter aszfalt következett. Egy tarvágott lejtő aljában tértünk át ismét erdei ösvényre. A PITE 20 útvonala is erre visz fel a Jakab-hegyre, ami egy jó meredek, tüdőtisztító emelkedővel indul. Ez kb. 15 percet vesz igénybe, aztán egy rövid tisztást követően már szintben érünk be az erdőbe és csak élvezni kell a tájat menet közben. Persze csak ha tudjuk, mert a Jakab-hegy most sem hazudtolta meg magát, ahogyan közeledtünk a Pálos romokhoz, egyre hűvösebb volt a levegő és a szél is nagyon feltámadt. A romoknál kis rajz került a lapra, a gyomrunkba pedig szőlőcukor, így indultunk neki az utolsó szakasznak, a maradék 5,5 km-nek. A változatosság kedvéért ezúttal a legrövidebb út, a zöld kör volt kijelölve lefelé, ami többnyire meredek ereszkedés, kevés szintben futó úttal megtörve. Nem kell sok idő, hogy lejussunk rajta Éger-tetőre, ahol egykor vándortábori szálláshely volt, így adta magát, hogy itt volt a cél előtti utolsó ellenőrzőpont. Pecsét, aztán már meg is lódultunk a cél felé a már jól ismert zöld sávon és annak szerpentinjén le a völgybe, majd vissza Teca Mamához. Kitűző, oklevél, zsíros kenyér, kis pihi, aztán irány haza. Az eső ellenére vagy éppen azért jó kis túra volt, útvonalilag is, köszönet a szervezőknek, hogy végül tető alá hozták a túrát.

Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben 30
időpont: 2013. augusztus 10., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 31,1 km, szint (k. sz.): 840 m, idő (ó:p): 6:17

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s