Balatonkör

Régebben akárhányszor a Balatonnál jártam, mindig irigyeltem azokat a kerékpárosokat, akiken látszott, hogy túráznak a tónál. Nekem akkoriban nem volt lehetőségem ezt megtenni, így csak vágyálom maradt. Aztán, ahogyan arról már írtam, az egyetemi évek alatt került elő a nagyszabású Balaton kerülés ötlete. A terv pedig 2012-ben vált valósággá, akkor négy nap alatt jártuk körbe a tavat. Az idei túra fényében leginkább a “tanulópénz” kifejezés jut eszembe a ’12-es vállalkozásról, mert bizony az több sebből vérzett. Igen értékes tapasztalatokat szereztünk azonban, amelyek segítségével idén nagyon élvezetes négy napot zártunk.
A szervezőmunka most is ugyanúgy kezdődött. Leültem és megírtam egy tervezetet, amiben az adott napi távokat, szálláslehetőségeket, az egyes látnivalókat részleteztem. Majd ezt küldtem körbe a srácoknak, hogy egészítsék ki, ha bármi hiányozna belőle. Az idei távok leosztása sokkal jobban sikerült és bár a szálláskeresés kicsit nehézkesen kezdődött, sikerült mindhárom éjszakára kerítenem mindössze pár óra leforgása alatt. Április végén sikerült új kerékpárt vennem, ami sokkal jobban ment alattam, mint két évvel ezelőtt az akkori. A túra időpontjára július első hétvégéjét tűztük ki, így július 5-e és 8-a között tekertük körbe a tavat. Két éve gondok adódtak az étkezéssel is, szinte nem volt olyan nap, hogy egy étkezés ne maradt volna el. Idén abban állapodtunk meg, hogy ebéd akkor lesz, amint négyünk közül valaki jelzi, hogy éhes. Reggelente pedig ébredés után rögtön elmentünk reggeliért, így megvolt a kezdőlöket az aznapi távhoz. A rendszer tökéletesen működött, a vacsora nem okozott gondot, mert átlagosan minden nap délután 3 körül már a szálláson voltunk. Az időjárással sem volt gond, nem maradtak el a strandolások a rossz idő miatt, bár azért a meleg kicsit ránk ült, de kibírható volt.

1. nap
Korán keltem, bár előző este már bepakoltam a táskát. Erre a négy napra a 30 literes RP GAMO-t vittem, simán belefértem és még a fényképező is elfért a táskában, bár igaz, hogy kb. a harmadát elfoglalta. Nem voltam hajlandó megint a nagyobb, 40 literest vinni. Abból bőven elég volt két éve. Szóval a táskába simán bepakoltam, a kerékpár is fel volt készítve az útra, így nem volt más hátra, mint indulni. Kesztyű, szemüveg, sisak és pontban reggel 6-kor indultam át Norbihoz, ahonnan negyed 7-kor vettük célba a vasútállomást. Gyorsan ott voltunk és amíg Istvánra és Imrére vártunk, megérkezett egy másik, 6 fős fiatal társaság és egy három tagú család. Mind kerékpárral, a gond azonban az volt, hogy a vágányra beállított vonaton nem láttunk kerékpárszállító kocsit. Aztán a vonat legelején mégis megtaláltam a helyet a gyorsvonati vezérlő személykocsiban, amiben kerékpárakasztó-kampók vannak felszerelve és a MÁV 2014-es kerékpárszállító információs füzete szerint 8 db keró szállítására alkalmas. Mi viszont 13 bringát úgy felraktunk rá, mint az álom. 7:19-kor pontosan, a menetrend szerint el is indult velünk a vonat a Balatonhoz. Nagyjából egy óra utazás után Dombóváron jöhetett az átszállás, vonatpótló busz vitt át Kaposvárra.

bk2014_01

Kicsit tartottunk tőle, hogy fennakadások lesznek a kerékpárok miatt, de simán ment minden. Mire beért a vonat, a pótlóbuszok mellett két utánfutós kisbusz is ott volt az állomásnál, gyorsan felrakták rájuk a bringákat, majd elindultunk Kaposvárra. A buszozás 40-45 percig tartott, közben kétszer fordultunk rossz felé, a sofőr nem igazán volt képben, de végül beértünk a kaposvári vasútállomásra. Addigra a bringákat már le is vették, azonnal fel tudtuk pakolni azokat a vonatra. Arra nem is kellett figyelni, hogy milyen sorrendben rakjuk be a vagonba, mert a fiatalok is Fonyódig mentek, szintén négy napos Balaton kerülésre. Kaposvártól hozzávetőleg másfél óra volt a vonatút, a menetrendben meghirdetett negyed 11-es érkezést tartva hamar Fonyódon voltunk. Segítettünk egymásnak lepakolni a vonatról, aztán legurultunk a partra. Jó lett volna oda, ahol két éve is voltunk, de az egész strand körbe van zárva, éppen felújítják a területet. Hogy ezt miért nyáron, a főszezonban teszik, az már más kérdés. Ennek ellenére maradt füves terület, behúzódtunk az árnyékba, mindenki kapott egy szelet tortát, Imre szülinapját ünnepeltük, ezután elkészült a csoportkép is, majd elrendeztük a sorainkat és nekivágtunk az útnak.

bk2014_02jobbról balra: Norbi, Imre, István és jómagam

Idén a másik, tehát nyugati irányba kezdtünk. Az első dolog, ami feltűnt, hogy jobb a táblázottság a két évvel ezelőttihez képest. Persze a déli parton kis forgalmú közutakon vezetik az útvonalat, de a tábláknak köszönhetően kevésbe lehet eltévedni. Bár annyira nem vészes a dolog, mindig csak a parttal párhuzamosan kell haladni. A tempónk jó volt, végig 20 és 25 között tekertünk és egymás után hagytuk el az összefonódott településeket: Bélatelep, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő. Érdekes, hogy Máriafürdő névtáblája alatt egy másik azt hirdeti, hogy kerékpárosbarát település, ennek ellenére az út jobb oldala szinte használhatatlan, egyre-másra érik egymást a huplik és a foltok. Biztos nem csak ennyiben merül ki a kerékpárbarátság, de úgy gondolom ott kezdődne, hogy normális aszfaltot kéne leteríteni, mert így elég hullámvasút jellege van a dolognak. Máriát elhagyva viszont már  jó minőségű, különválasztott, kijelölt kerékpárúton haladtunk. Következett Balatonberény, majd utána az elágazó, melynek egyik ága Balatonszentgyörgyre vezet, mi a másikon folytattuk Keszthely felé. Ez a szakasz nagyon élvezetes, jó tempójú kanyarokkal, az út fölé boruló fákkal és a kerékpárút elágazásától nem messze a Zalával. Sajnos az útról nem látszik a torkolat, de megálltunk egy percre, mert ’12-ben ez elmaradt.

bk2014_03

A fotó után indultunk tovább, pár száz méter után pedig új pihenőhelyet értünk a bringaút mellett, ahol még a terület térképrészlete is fellelhető. Ezek a típusú pihenők az egész északi partra jellemzőek, jó volt látni, hogy azért fejlesztik a kerékpárút “szolgáltatásait”. Igény az nyilván van rá, rengetegen látogatnak el a Balatonra kerékpárral. A pihenő után jött az aznapi első, kicsike emelkedő Fenékpusztánál, ami különösebb gondot nem okozott. Ezzel északi irányba fordultunk és már nagyon közel jártunk Keszthelyhez. Miután beértünk és elhagytuk a vasútállomást, lekanyarodtunk a partra és megálltunk ebédelni, alkalmazva az étkezésekre felállított szabályt. Hamburger volt terítéken, majd jó 40 perc után indultunk tovább, eleinte mérsékeltebb tempóban, aztán visszaálltunk 20 és 25 közé. A hátralévő km-ek – amelyekből már nem volt sok – kellemesen teltek, a part közelében tekertünk, Keszthelyt követően Gyenesdiást, majd Vonyarcvashegyet hagytuk, Balatongyörökre beérve pedig megvártuk Norbit és Imrét, akik kicsit leszakadtak tőlünk. Érkezésük után begurultunk aznapi szálláshelyünkre, a Smiling House Ifjúsági és Sporttáborba. Nagyon kellemes hely, öt személyes szobát kaptunk egy külön bejáratú faházban, saját zuhanyzóval és WC-vel. Teljességgel kielégítette az igényeinket és a személyzet is kedves volt. Érkezés után legurultunk a strandra, ami a szállástól csak 300 méterre volt, a vasútállomás mögött. Bedobtunk egy sört a Juice Terasz nevű helyen, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. A vízben is jártunk, egész kellemes volt, aztán visszagurultunk a szállásra. Leraktuk a bringákat és visszagyalogoltunk vacsorázni és italozni, ugyanarra a helyre. Nagyon kívántam a tésztát, ezért pestós, szárított paradicsomos, fokhagymás pennét ettem. Remek választás volt, majd legurult még pár ital, kezdett ránk sötétedni. Ekkor még kisétáltunk a mólóra kékórázni egyet. Pár fénykép után mentünk vissza a szállásra, ahol a frissítő zuhanyt követően eltettük magunkat másnapra.

bk2014_04 bk2014_16 bk2014_05

2. nap
Reggel korán kidobott az ágy, Norbi és Imre pedig még az igazak álmát aludták, ezért Istvánnal elindultunk reggelit venni. A bolt csak fél 8-kor nyitott, így elücsörögtünk kicsit a parton. Reggelire szénhidrátot vettünk szénhidráttal és mire visszaértünk a szállásra, a többiek is felébredtek és megtették ugyanazt a kört, mint mi előttük. Miután mindegyikőnk bevitte a szükséges kalóriákat, összepakoltunk, megköszöntük a szíves vendéglátást és megkezdtük a második napot. Átgurultunk Györökön, aztán egy bal kanyar után másztunk kicsit felfelé a golfpálya mellett. Innen a 71-es főút mellett vitt a kerékpárút, elhagytuk az Afrika Múzeumot, ahova idén nem mantünk be, majd talán legközelebb. Balatonedericsnél vettünk egy jobbost és következett egy 4 km-es egyenes, ami kezdetben szintben haladt, majd végig ugyan, de mérsékelten emelkedett egészen Szigliget határáig. Ezúttal kitérőt tettünk a várhoz, nagyon gyorsan oda lehet érni. Kb. 1 km-t kell tekerni a Kisfaludy utcán a templomig, onnan pedig nagyjából további 300 méter gyaloglással lehet feljutni a várbejárathoz.

bk2014_06

…IV. Béla a tatárjárás szörnyű pusztításai után elhatározta, hogy szerte az országban kővárakat épített, mert csak ezek foghatják fel egy hasonló támadás erejét. Ez a vár azonban a ma is látható romoknál sokkal kisebb volt, a későbbi századokban hozzáépítésekkel bővítették a mostani méretére. A vár gyors felépítéséhez valószínűleg nagymértékben hozzájárultak a helyi kőfejtők, mészégetők, kőművesek, a környező bencés birtokokon élő kézművesek és jobbágyok. […] 1344-ben Nagy Lajos király a várat és birtokait Bulcsu csanádi püspök nemzetségéből származó Lőrinc fiának, Istvánnak adományozza. 1348-ban a vár birtokjoga a Móriczhidai családra száll. Ezután mintegy száz évig a Móriczhidai-család kezén volt a vár és a hozzátartozó birtokok. Ez időben történhetett a mai belsővár kiépítése, akkor következett be az Árpád-kori Szigliget lassú elnéptelenedése és a vár alatti Újfalu benépesülése. Kedvezett ennek a Nagy Lajos és Zsigmond hosszú uralkodása alatti gazdasági fellendülés is. […] Martonfalvay Imre építkezései nyomán lényegében kialakult a szigligeti vár 16. századi alaprajza, Ez melyen a későbbi építkezések sem igen változtattak. Ez időben gyakori volt a török támadás. A fonyódi, szigligeti vár kapitánya, Magyar Bálint végig legendásan viselkedett. Számos török támadásban helytállt és nem csak Fonyódot és Szigligeti várat védte, de megakadályozta Veszprémben és Tihanyban is, hogy a törökök kiterjesszék a hódoltsági terület határát. A török hódoltság után a vár elvesztette harcászati jelentőségét. 1702-ben I. Lipót más várakkal együtt ezt is leromboltatta, a Rákóczi-szabadságharc idején már használhatatlan volt. A köveket a környék lakossága építkezéseihez használta. 1913-ban, 1953-ban és 1965–66-ban megerősítették a falakat. (forrás: http://www.szigligeti-var.hu/, http://hu.wikipedia.org/)

bk2014_08

A várat tavaly újították fel, aminek köszönhetően vannak kerékpártárolók, korrekt mosdó, büfé. A belépő nem vészes, a teljes árú 600 Forintba kerül és ez a vár bőven megér ennyit. Talán a visegrádival tudnék párhuzamot húzni, ahol a belépő nagyon elnagyolt és az a vár nem ad annyit, hogy arányban legyen a belépő és az élmény egymással. Szigligeten viszont szép a vár, rengeteg helyen ki lehet kukucskálni a Balatonra vagy a Tapolcai-medencére. Szépen látszik a tó és a tanúhegyek is. Az egyik kilátóponton még tapizós tábla is van, ami a tanúhegyekkel ismertet meg mindenkit. Körbejártuk a várat, aztán leereszkedtünk az elágazóhoz, ismét a bringaúton voltunk és folytattuk utunkat, hiszen az egyik legszebb rész állt előttünk.

bk2014_07

Hogy ez mennyire így volt, csak kilométerekkel később realizálódott bennünk. Tehát a vár után Badacsonytördemic volt a következő település. Itt kanyarodtunk rá a Római útra, ami szépen, félkörben visz végig a Badacsony körül, végig szép rálátást biztosítva a hegyre. Istvánnal legurultunk Badacsonyba frissíteni, Norbi és Imre mentek tovább, de utolértük őket. Aztán Badacsonytomajon rossz felé mentünk ki a körforgalomból, de ezt akkor még nem tudtuk, mert arra is a balatoni körút volt kitáblázva. A gyanú akkor ébredt fel bennünk, amikor egyáltalán nem láttuk a tavat és átmentünk a Gulács és a Tóti-hegy között. Egy pillanatra még Tapolca házai is felsejlettek előttünk az úton, de mi csak mentünk tovább, végül elértük Káptalantótit. Az dolgozott bennünk, hogy Zánka a cél, mert oda terveztük az ebédet. Végig az úton mindenhol ki volt táblázva a Zánkára vezető út, így nem aggódtunk amiatt, hogy esetleg rossz irányba tartunk. A Csobáncra is gyönyörű volt a kilátás, meg is álltam fotózni, közben pedig Norbi és Imre is beért minket.

bk2014_09 bk2014_10 bk2014_11

A dimbes-dombos, hullámvasút jellegű úton folytattuk, elhagytuk a Mindszentkálla, majd a Szentbékkálla felé vezető utakat és megérkeztünk Köveskálra. Itt gyorsan újratöltöttem a kulacsomat a kúton és megújulva ültem vissza a nyeregbe. Hamarosan a Hegyes-tűhöz vezető leágazásnál voltunk és ugyan beterveztük ezt a kitérőt, mégsem mentünk fel. Legalább marad látnivaló legközelebbre is. Innen pedig már csak egy erős emelkedő volt vissza és beértünk Zánkára. A település táblája után rögtön megálltunk ebédelni a Kanyar Falodánál. A név igen beszédes, a hely a Fő utca kanyarjában helyezkedik el a református templom mellett. Istvánnal ketten értünk oda először, bolognai spagettit ettünk ebédre, ami nagyon jól esett. Kellemes hely, tálcás rendszerű, aranyos személyzettel. Közben Norbi és Imre is begurultak, letolták az ebédet, én addig felhívtam a szállásadónkat, hogy mikor érkezünk. A térképet bogarászva jöttünk rá, hogy mentünk egy szép kört a Káli-medencében.

bk2014_12

De jobb is így, mert élvezetes és szép út volt, sokkal jobb, mint a parton tekerni. Ebéd után legurultunk a vasútállomásra, ahol visszatértünk a kerékpárútra és kitekertünk Zánkáról. Felmásztunk a 71-es mellé, majd amikor a kerékpárút keresztezte azt, meglepő módon megálltak az autósok, hogy át tudjunk kelni. Meglepett ez a fajta előzékenység és az is, hogy mennyire segítőkészek a helyiek a Balaton körül. Akárhányszor megálltunk egy-egy elágazásnál azon tanakodva, hogy merre tovább, rögtön útbaigazítottak. A Zánkai Ifjúsági Tábornál megtekintettük a haditechnikai parkot.

A zánkai haditechnikai parkban többek között megtekinthető a 152 mm-es D-20 ágyútarack a 85 mm-es D-44 hadosztályágyú. Valódi különlegesség az SZM-63 típusú légvédelmi rakéta indítóállvány a V-755 Volhov rakétával. A légierő gépei iránt érdeklődők figyelmébe a MiG-21MF vadászrepülőt, a MI-24D harci helikoptert, és a MI-8T szállító helikoptert ajánljuk. (forrás: http://www.honvedelem.hu/)

bk2014_13

A park után már csak 3 km volt vissza a szállásig, amit gond nélkül meg is találtunk. Érkezésünkkor telefonáltam még egyet, a gondnok hölgy hamar megérkezett, megmutatta a szállásunkat. Külön bejáratú faház, 7 férőhellyel, hűtővel. A vizesblokk ugyan az udvar másik oldalán található, de nagyon kulturált volt. Lapakoltunk és legurultunk a strandra, vettünk egy frizbit, hogy kicsit aktívabb legyen a vízben eltöltött idő. Eldobálóztunk vele, miután ráuntunk, beültünk vacsorázni. Lángost ettem, mert nagyon megkívántam és finom is volt. Kaja után még beugrottunk egy kisboltba, vettünk italt és üdítőt, majd visszakerekeztünk a szállásra. Találtunk egy csocsóasztalt az udvaron, azon eljátszogattunk, amíg elszopogattuk az italt. Lefekvés előtt még benyomtam két kakaós csigát, amit reggel óta cipeltem magammal, így jóllakottan feküdtem le aludni.

3. nap
Reggel korán keltünk megint, rendbe tettük magunkat, összepakoltunk. A gondnok hölgy 8-ra érkezett, rendeztük vele a szállás díját, nem sokkal később pedig el is indultunk. Ugyanarra, amerre előző napon a strandra, de most megálltunk egy Coopnál, hogy megreggelizzünk. Természetesen szénhidrátot vettünk magunkhoz, utána pedig elhagytuk Balatonakalit, következett Fövenyes, majd Balatonudvari. Itt megálltunk a temetőnél, ahol különleges, szív alakú sírkövek vannak.

A 71-es út mentén elterülő műemlék temetőben – amelyet mellesleg a Balatoni Bringakörút is érint – az országban egyedülálló, kézzel faragott szív alakú sírköveket találunk. A több mint félszáz tábla többsége az 1800-1850-es évekből származik, amiről magunk is meggyőződhetünk, ha elolvassuk az olvasóbarát állapotban megmaradt feliratokat. A legenda szerint a sírkövek keletkezése a község egykori ezermesteréhez köthető, aki nemcsak, hogy fejébe vette, de többszöri próbálkozás után meg is győzte Balatonudvari lakosságát, hogy a sírköveiknek csakis olyan alakúnak szabad lennie, mint az ember szívének: “Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, azután kővé.” Állítólag az utolsó szív alakú sírkő éppen az ezermesteré volt – a Sors fintora, hogy azt is ő maga faragta. (forrás: http://welovebalaton.hu/)

bk2014_14

A temetői séta után Örvényes következett, azután pedig Aszófő, ahol már a Tihanyi-félszigetre kanyarodtunk rá. Idén is bementünk a félszigetre, a Belső-tó volt a célpont. Combos, hosszú emelkedő után értünk fel a Völgy utcához, amin kicsit még gurulva szép kilátás volt a tóra. A partjára nem gurultunk ezúttal le, majd legközelebb. Visszafelé süvítettünk, hamar leértünk a bringaútra és a megegyezés alapján a következő megálló Balatonfűzfő volt, ahová az ebédet terveztük. Istvánnal megint előre mentünk egy kicsit nagyobb tempóban, beértünk Balatonfüredre. Meglepett, hogy milyen szépen rendbe van téve a város, a kerékpárút meg pláne. A második szakasza ráadásul lent halad a parton, nagyon kellemes és szép rész. A strand végén egy bal kanyarral északnak fordul az út, vissza a 71-es mellé, a tűző Napon. Nem volt mit tenni, haladni kellett. Átkerekeztünk Csopakra, azután pedig Alsóörs következett. Amint elhagytuk, kicsit csüggesztő volt a tekerés. Először éreztem ezt, valószínűleg azért, mert teljességgel ingerszegény volt ez a szakasz. Csak mentünk előre és közben olyan volt, mintha egy kemencében lettünk volna. Balatonalmádi kirántott kicsit a monotonitásból, vettünk frissítőt, majd hajtottunk tovább. Jóleső lejtmenet után nem sokkal már Balatonfűzfőre értünk be, a Balaton “csücskénél” elhaladtunk annak legészakibb pontjánál. A vasútállomás után átmentünk a 71-esen és megálltunk a 71-es Büfénél ebédelni. 1 liter házi limonádé rögötn elfogyott, addig Norbi és Imre is begurultak, majd jöhetett az ebéd. Elfogyasztván még kicsit pihentünk, ezt követően viszont nekivágtunk a maradék útnak, hogy végre a szállásra érjünk. Átgurultunk Balatonkenesére, utcáról utcára tekertünk, aztán jöhetett a nagy levegő és megindult a mászás. Nem túl hosszú, de sok szint van belepaszírozva, amíg felértünk Balatonakarattyára. A nagy melegben kicsit kimerítő volt, még szerencse, hogy szinte rögtön a domb tetején meg tudtunk állni egy kútnál frissíteni. Így pedig újult erővel ültünk vissza a nyeregbe és tekertünk tovább. Egy körforgalom vitt át a 71-es főút túloldalára, onnan nyaralók között folytattuk, amik takarták ugyan a kilátást, de ennek ellenére nagyon kellemes volt ez a szakasz. A házak közül kiérve már a magasparton jártunk. A panoráma pazar, mi viszont nem álltunk meg, nehogy kiessünk a ritmusból, az egyik padnál találkoztunk a fiatal pécsi társasággal, akikkel együtt vonatoztunk még szombaton. Végre lejtmenet következett, a balatonvilágosi vasútállomás melletti lejt után pedig ráfordultunk Siófok üdülőövezetére. Közelinek gondoltuk az aznapi célt, ami gyakorlatilag nem volt messze, hozzávetőleg 13 km-re. De borzalmas volt legyűrni ezt a 13-ast. Így visszagondolva nem is tudom, hogy ez volt-e rosszabb, vagy ami utolsó nap várt ránk. De talán inkább az, erről kicsit lejjebb. Tehát ráfordultunk a jó hosszú “célegyenesre”, a levegő kb. 35 fokos volt, az aszfalt ennél több. Szinte lángolt alattunk, tolta fel rendesen a meleget. A levegő remegett a távolban, mi pedig rendíthetetlenül tekertünk és egyre fogytak a településrészek. Diós, Sóstó, Szabadifürdő. Végre elértük Siófokot, a város széles főútján haladtunk, az Arany-partot is elhagytuk, majd át a Baross hídon. A hidat követő körforgalomból a Damjanich utcára értünk ki, onnan pedig már csak számolnunk kellett az elhagyott utcákat. Egy, kettő, három és a negyedik kereszteződésben ott állt a Viola Ifjúsági Szálló, megérkeztünk. Istvánnal bejelentkeztünk, elzártuk a bringákat, belaktuk a szobát én pedig hideg vizes zuhanyt vettem, ami rendkívüli módon felfrissített. Ezt követően Norbi, majd Imre is megérkezett. A menetrend ugyanaz volt, mint a megelőző napokban: lementünk a strandra fürdeni, vacsoráztunk és benéztünk a városba. Vettünk bort és a szállásra visszaérve fröccsként ittuk. Közben csocsóztunk, ping-pongoztunk és még egy kedves pécsi lánnyal is beszélgetésbe kezdtünk. Jól telt az este és valamikor éjfél után nem sokkal le is feküdtünk aludni.

4. nap
Szokás szerint ez a nap is korán kezdődött, Istvánnal elmentünk reggelit venni, természetesen szénhidrátot, utána pedig már készültünk az indulásra. De a többiek kicsit később ébredtek, így amíg összeszedték magukat, mi csocsóztunk és dartsoztunk, majd 3/4 10 magasságában elhagytuk a siófoki szállásunkat. Egyhangú, ingerszegény etapnak ígérkezett visszakerekezni Fonyódra. Az eleje jól indult, szépen átmentünk Zamárdin, majd Szántódon. Simán ment minden, már számoltuk a magunk mögött hagyott településeket, éreztük a végét. Balatonföldvár, Balatonszárszó, aztán Balatonőszöd. Itt megálltunk a két hete nyílt Kétkerekűek Oázisa nevű helyen frissíteni. Szénhidrát és izotóniás ital magunkhoz vétele után indultunk ismét útnak. Borzasztó volt visszaülni, a 20 perces pihenő alatt annyira besavasodtam, hogy alig bírtam mozgatni a lábaimat. Szerencsére gyorsan túllendültem ezen az állapoton és felvettem újra a tempót. Következett Balatonszemes és a fekete leves. A túra legrosszabb része: masszív szembeszél. Pont az utolsó 20 km-en. Norbi leszakadt tőlünk, mi Istvánnal pedig felváltva vezettünk egymásnak. Szükség is volt rá, nem tűnik nagy valaminek, de amikor neked kell fogni a szelet a másik elől, akkor jössz rá, hogy valójában mennyit is ér a másik szélárnyékában tekerni. Égett a combom, mint a fene, de menni kellett és mentünk is. Így telt az út Balatonlellén és Bogláron át, amíg el nem értük Fonyódligetet. Ráadásul innen még intenzívebbé vált a szél, még nagyobb erővel fújt. Amikor feltűnt a fonyódi vasútállomás, nekem már az az érzésem volt, hogy tekerek inam szakadtáig, mégsem haladok egy métert sem előre. Persze azért nem volt ennyire rossz a helyzet, visszaértünk a hajóállomáshoz, letámasztottam a bringát és elterültem a füvön. Az Endomondo szerint hozzávetőleg ugyanannyit mentünk, mint első nap, mégis fél órával hamarabb letekertük a távot. Ezt éreztem is, a szél sokat kivett belőlem. Negyed óra után magamhoz is tértem, átgurultunk a platánfák alá, törölköző elő, cipő és póló le. Kellemes volt az árnyákban, a szélben feküdni. A vonatig tengernyi időnk volt, miután Norbi is megérkezett én el is aludtam, jó egy órát ejtőztem. Imre is begurult, lekötöttük a bringákat, majd megebédeltünk. Ezt követően Imre elköszönt, jött a párja, még maradtak egy éjszakát Fonyódon. Mi hárman elindultunk vonatjegyet venni, közben összefutottunk Máté kollégámmal is. A jegyvásárlás után már csak egy dolgunk akadt, megvárni a vonatot. Én addig vettem szuvenírt, a vonat pedig a kiírthoz képest kis késéssel, de megérkezett. Szerencsére a visszaúton sem volt semmi fennakadás, újfent a pécsi fiatalokkal utaztunk.
Összegezve az egészet, jól sikerült. Nagyon jól. Rengeteg tapasztalatot nyertünk a két évvel ezelőtti út kapcsán, amiket sikerrel tudtunk beépíteni az idei tókerülésbe. Mert bizony idén egyetlen km-t sem kellett vonattal utaznunk a tó körül. A napi távok leosztása is ideális volt, egyedül 3. nap mentünk kicsit többet, de az is vállalható volt. Az összes étkezés is zavartalanul megvolt. Strandolni is tudtunk eleget, és egy kis esti italozásra is mindig volt módunk.
Aki hasonlóra adja a fejét, annak azt tanácsolom, hogy minimum 3-4 napban gondolkodjon. 13-15 óra alatt is le lehet tekerni a tókört, de az teljesen más jellegű dolog. 4 nap már megfelel egy jó kis nyaralásnak. Szállást mindig ifjúsági vagy diáktáborban keressetek, ezek a legolcsóbbak (2500 körül mozog egy éjszakára egy főnek) és teljesen megfelelnek a megfáradt bringás igényeinek. Van normális vizesblokk és egy ágy, ahol aludni lehet. Ennél több nem nagyon kell egy ilyen túrán, miután a fél napot nyeregben töltöd. Ami pedig fontos szempont, a bringák elzárása. Az ilyen helyeken van erre lehetőség, mi is minden éjszakára biztonságos helyre tudtuk rakni a kerókat. Reggelire egyél sok szénhidrátot, az elindít aznapra. Ebédnél pedig figyelj arra, hogy ne a szemednek engedelmeskedj, hanem a józan eszednek és ne tömd tele a hasad. A tészta például kiváló választás. A folyadék és sópótlásra is kiemelt figyelmet kell fordítani, mi a vizet és az izotóniás italt váltogattuk.

A számok és statisztikák rabjainak álljon itt napi lebontásban a tókerülés (szállástól szállásig):
1. nap: Fonyód-Balatongyörök – 42,81 km, 2h:39m:56s, 16,1 km/h átlag
2. nap: Balatongyörök – Balatonakali – 49,79 km, 2h:58m:55s, 16,7 km/h átlag
3. nap: Balatonakali – Siófok – 77,80 km, 4h:28m:01s, 17,4 km/h átlag
4. nap: Siófok – Fonyód – 44,35 km, 2h:15m:46s, 19,6 km/h átlag

bk2014_15

Balatonkör” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s