Elő a kerékpárral 54 (2014. 09. 27.)

Szombat reggel életem első kerékpáros teljesítménytúrájára indultam. István cimborámmal Uránvárosban találkoztunk, gyors kerékpumpálás a benzinkúton, ugyanis a Balaton kerülés óta nem ültem a bringán és csak 1,5 bar nyomás volt a belsőkben. A rajt Éger-völgyben, Teca Mamánál volt, itt a rövidebb 54 km-es távra neveztünk. Negyed 11-kor indultunk neki, rögtön felfelé a Pécs-Orfű kerékpárúton. Aki járt már rajta, tudja milyen ostobán van kivitelezve a kezdő szakasza a bringaútnak. Bár abban, hogy rengeteget kivett belőlem az eleje, az is közrejátszott, hogy korán reggeliztem és teljesen elkészültem mire felértem Remete-rétre. Zavart voltam, szinte félájultan szálltam le a bringáról pár perc pihenőre. Felfelé kétszer majdnem hánytam a kimerültségtől és bevallom őszintén, nagyon erős kétségbeesés uralkodott el rajtam. Még a feladás gondolata is ott keringett a fejemben, pedig a Remete-rét is csak 4,5 km-re van a rajttól. Nagyon örültem, hogy felértem, bedobtam egy fél csokit, majd a lejtmenetben pihenek, gondoltam. Így aztán megindultunk le Orfűre. Az ereszkedés mindig élvezetes, most is az volt és tényleg kipihentem magamat valamennyire. A Mecsek Házától az Orfűi-, majd a Pécsi-tó bal partján tekertünk és utóbbinál, kb. 10 km-nél iszonyatos görcs állt a jobb combomba. Tekerni nem tudtam, próbáltam út közben nyújtani, több-kevesebb sikerrel. A mecsekszakáli buszmegállónál volt az első pont, nyalókát kaptunk az itinerre, majd hajtottunk tovább. A tavat továbbra is balunkon tartottuk, a tekeresi gáton keresztül gurultunk át a másik partra, majd egy rövid hullámvasút után érkeztünk meg az Abaligetre vezető leágazóhoz. Hosszú, elnyújott emelekedő és talán itt, talán kicsit később, de a bal combom is begörcsölt teljesen. Ezek után végig a görcshatáron volt mindkét combom, így szenvedtem fel magam a szerpentin tetejére, ahonnan nagyon jó volt legurulni Abaligetre. A domb alján jobbra fordultunk, majd végiggurultunk a településen. Abaliget vége felé egyszerre görcsölt a bal combom és a jobb vádlim, aztán elfordultunk Oroszló felé jobbra. A kereszteződésben megálltunk, leszálltam nyújtani, de gyakorlatilag nem tudtam behajlítani a lábaimat. Miután kicsit helyre raktam magam, mentünk tovább és elértük Husztótot, ahol a második nylókát kaptuk. Onnan Kishajmás felé tekertünk, persze minden település előtt vagy után vagy előtt és után emelekdő volt, amiken én rendre meghaltam, de elértük Bodolyabért. A település két részből áll, a kettő között rövid szerpentin, majd a település másik fele után áttekertünk Magyarhertelendre és a központban a színpadot kerestük, itt volt a harmadik pont, ahol a cél előtti utolsó nyalókát kaptuk. Rövid pihenő és a pontőrtől szerzett infó – miszerint nagyon rossz kitekerni Magyarhertelendről – után ültünk ismét vissza a nyeregbe.

eak_01

Igaza volt, tényleg baromi rossz volt, ráadásul kétszer emelkedett, de valahogy sikerült leküzdenem, ezután pedig már az Orfű tábla és a Pécsi-tó köszöntött minket. Ugyanazon a partján mentünk vissza a Mecsek Házáig, amelyiken már egyszer tekertünk aznap. A kerékpárút elérésekor még 58 percünk volt a szintidő lejárásáig, de én már alig éltem, így mikor kereszteztük az Orfűre vezető műutat megbeszéltem Istvánnal, hogy menjen előre, nem tartom vissza, legalább egyikünknek sikerüljön befejezni időben a túrát. A végső határidő amit adtam magamnak, az 14:00 a Remete-réten. Ha ezt elérem, akkor még beérhetek időben. Fölfelé többször is meg kellett állnom, leszállni, nyújtani, inni, borzalmas volt. Aztán van egy pont, amikor meglátod a Mecsextrém Park tábláját és az erőt ad, mert ez bizony már a Remete-rét. Csiszre felértem 14:00-ra, gyorsan bedobtam még a maradék fél csokimat és két perccel később megkezdtem a lejtmenetet. 13 percem maradt, hogy leérjek és teljesítsem a túrát vagy pedig bukom a dolgot és az egész délelőtti szenvedés mind hiábavaló volt. Tipikus “death or glory” szituáció, leérek időben vagy úgy szednek össze az út mellől. Nyélen raktam neki lefelé, a Mecsek Gyöngye Apartmanházig minden rendben ment, ott beelőztem két országútist, majd tapostam tovább. A lefelé tartó szakasz utolsó kis emelkedőjének a tetején beértek az országútis srácok, onnan viszont már nem volt sok vissza, csak egy rövid erdei szakasz, így miután visszaelőztek, én raktam rájuk a kereket és szépen leértünk Teca Mamához. Bringa le, futás be a pecsétért. 10 perces ereszkedést nyomtam, így 3 perccel a szintidőn belül értem célba. A kitűző és a virslik átvételekor mintha minden fájdalmat elvágtak volna, nagyon örültem, hogy végül sikerült időben teljesíteni a túrát. István a célban várt, kért nekem egy kólát, bevágtam a virsliket, aztán még pihentünk kicsit mielőtt elindultunk volna haza.

eak_02

A tanulság számomra az, hogy bár gyalog nagyon bírom a terhelést, a bringás túrákhoz nem vagyok elég felkészült. Sokat kell még tekernem és gyakorolnom, mielőtt egy újabb ilyenbe belevághatok. Mindezek ellenére azért jól éreztem magam.

Elő a kerékpárral 54
időpont: 2014. szeptember 29., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 54,1 km, szint (k. sz.): 815 m, idő (ó:p): 3:57

Elő a kerékpárral 54 (2014. 09. 27.)” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s