Mecseki Láthatatlanok nyomában 28 (2014. 10. 25.)

A legutóbbi túra után már vágytam valami változatosra, mert az jó volt ugyan, de sok volt az aszfalt. Így biztos voltam benne, hogy elmegyek a Mecseki Láthatatlanokra, azért is, mert legalább 3 éve készülök erre a túrára, de valamilyen oknál fogva eddig rendre meghiúsult a részvételem. De idén nem és utólag visszagondolva, ez bizony fergeteges … Bővebben: Mecseki Láthatatlanok nyomában 28 (2014. 10. 25.)

Zselic 10 (2014. 10. 11.)

Nem voltam túl boldog attól, hogy fél 5-kor kellett kelnem a túra miatt, de bőven kárpótolt később ezért a kellemetlenségért. Egyrészt ismét szükségét éreztem, hogy túrázni menjek, annál is inkább, mert idén kihagytam a "Szent Imre" túrát. Másrészt szükségem volt még egy harmadik tájegységre, hogy év végén újra bronz fokozatú túrafüggő legyek. Tehát túl korán … Bővebben: Zselic 10 (2014. 10. 11.)

Esti Mecsek (2014. 09. 27.)

A délelőtti kimerültséget igyekezetem abban a 1,5 órában kipihenni, amit otthon töltöttem, mielőtt elindultam az esti túrára. Eredetileg a hosszú távot terveztem, de aztán váltottam a rövid, 16-os táv teljesítésére. Ferivel Teca Mamánál találkoztunk, ahová érkezett még három barátja. Így öten indultunk útnak a regisztráció után. Azért, hogy a hagyományokat - miszerint éjszakai túrán egy … Bővebben: Esti Mecsek (2014. 09. 27.)