Mecseki Láthatatlanok nyomában 28 (2014. 10. 25.)

A legutóbbi túra után már vágytam valami változatosra, mert az jó volt ugyan, de sok volt az aszfalt. Így biztos voltam benne, hogy elmegyek a Mecseki Láthatatlanokra, azért is, mert legalább 3 éve készülök erre a túrára, de valamilyen oknál fogva eddig rendre meghiúsult a részvételem. De idén nem és utólag visszagondolva, ez bizony fergeteges túra volt.

1956. november 4-ére virradóra a 6-os számú főúton bevonuló szovjet csapatok komolyabb ellenállás nélkül elfoglalták Pécset. A hír hallatán délelőtt született meg a jelszó: Fel a Mecsekre! Egyes csapatrészeknek sikerült a teljes felszerelésüket (csak kézi fegyvereket) magukkal vinni. Délután folyik a felszivárgás a hegyre. 13-15 éves gyerekek, diákok, munkások, honvéd csapatok a bányász egységekből. Este felé már gyülekeznek, és parancsnokság is alakul ‘Gazda’ vezetésével. A felfelé vonulás közben kisebb-nagyobb csatározások történtek. Az érintett nevezetesebb helyszínek egyes esetekben a védelmi csapatok nevét is adták, például: Csigalépcső, Üdülő, Tettye-Kőbánya, Perem- szakasz. Más, ma is látogatott helyek is érintve voltak a felvonulást illetően, úgy mint Mecsek-kapu, Misina, Dömör-kapui menedékház, Tubes, Lapisi menedékház, Jakabhegy, Remeterét. November 6-án délután érkeztek meg Vágotpusztára, az előre kiszemelt főhadiszállásra. Itt kezdődött meg a több irányból összegyűlt szabadságharcosok katonai rendbe állítása, némi kiképzés, és az ünnepélyes eskütétel. Az egység elnevezése: “Mecseki Szabadságharcos csapat” lett. Kb 300-an lehettek fent Vágotpusztán. Néhány golyószóró, géppuska, valamivel több puska, kevés lőszer, és egy Csepel teherautó állt a rendelkezésükre. Kizárólag a magyar, és a szovjet hadseregben rendszeresített anyagokból. Megszervezték a biztosítást, figyelést, jelszót használtak.
Innen úgynevezett vállalkozásokat indítottak. Részben az ellenség összeköttetési, és utánpótlási vonalai ellen irányultak támadások, részben a felderítést szolgálták. Egyik fő feladat volt fegyverek, és lőszer felkutatása, élelem beszerzése, és beszállítása. Speciális esetben például a sikondai szanatóriumból gyógyszer beszerzése is tervbe volt. A felderítések egészen a Fehérkúti menedékházig, és a Kozári vadászházig értek. November 10-én már sejteni lehetett, hogy a szovjetek pontosan tudták a szabadságharcosok tartózkodási helyét. Ezért délután összeült a “haditanács” és eldöntötték, hogy áttelepülnek Kisújbányára. November 11-én a “magasfigyelő” erős páncélos mozgást észlelt. Szürkületben indultak útnak. A Cifra-malom, és Árpádtető érintésével érkeztek meg Zobákpusztára. Innen a Hidasi-völgyön keresztül érkeztek Kisújbányára. Este felé újabb egység érkezik, akik elmondják, hogy indulásuk előtt a szovjet-ávós erők támadást intéztek Vágotpuszta ellen. Összesen kb. 200-an értek át Kisújbányára. A Keleti-Mecsekben is számtalan pontot érintettek a “láthatatlan” szabadságharcosok. Réka-kunyhót, ahol is egy őrs tanyázott Püspökszentlászló felől érte őket támadás, de elbújtak. Felderítések során Pécsváradra, és Mecseknádasdra is eljutottak, sőt a pécsváradi rendőrség ellen, és ennek biztosítására, a völgyzáró hidak lezárására is vállalkozást szerveztek, amely az utolsó katonai akció volt a részükről.
November 15-én az összes körülményt figyelembe véve úgy döntöttek, hogy visszamennek Vágotpusztára. Zobákpusztai pihenés után Árpádtetőn keresztül éjfél előtt érkeztek meg Vágotpusztára. November 16-án az éjszakai fárasztó, és esőben végrehajtott menet után többen lemaradtak, így elhatározták, hogy a reménytelen bel- és külpolitikai helyzet miatt, erősen megcsappant létszámuk, és az ellenük mozgósított nagy erők bevetése miatt a csoportot feloszlatják, így mindenki szabadon választhatott sorsát illetően. (forrás: http://mecsekilathatatlanok.hu/)

Zobákpusztán, a Vargánya Tanyán volt a túra regisztrációs bázisa, ugyanis miután összejöttünk kb. 12-en – és összejöttünk, mert mindannyian ugyanazzal a távolsági busszal érkeztünk – felraktak minket az udvaron álló Csepel platójára. Szerencsére volt ponyva rajta, bár így is baromi hideg volt és szinte az összes kipufogógáz visszaáramlott a ponyva alá. Mindezek ellenére nagy élmény volt, az életben nem utaztam még Csepelen, és jó 30-40 perc döcögés után megérkeztünk Árpádtetőre, ahol a tényleges rajt volt. Itt kaptuk meg a rajtpecsétet az itinerbe egy “M” betű formájában. Na igen, e mellett nem lehet szó nélkül elmenni: itinert és térképet még Zobákpusztán kaptunk a nevezéskor. Az itiner kapcsozott kis füzet, ami a pecsételő táblázat mellett rengeteg infót is tartalmaz 56-tal kapcsolatban. A térkép pedig színes és laminált(!), a hátoldalán útvonalleírással. Rendkívül korrekt, ajánlanám figyelmébe minden rendezőségnek, mert ez a túra kedvezmény nélkül 900 Forint volt, és ebbe a laminált térképen kívül sokkal-sokkal több is belefért.
A levegő rendkívül csípős volt, még át voltam fagyva az utazástól, az erdőt pedig vastag köd ülte meg. A 66-os utat keresztezve a zöld sávon kezdtünk el ereszkedni. Már itt rendesen cuppogott a sár a cipőm alatt és ez végig így is volt a túra során. Túl sok idő nem kellett, hogy elérjük a Tripammer-fát, onnan pedig változatlanul a zöldet követtük.

mlny28-2014_01

Bár nem jött velem senki erre a túrára, mégsem voltam szinte sosem egyedül, mindig akadt túratárs, akivel/akikkel tudtam menni. Állítom, hogy a ködbe burkolózó őszi erdőnél nincsen szebb, amit rendesen megtapasztalhattunk a túra nagy részén. De főleg itt, ahogyan egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtünk le a völgybe.

mlny28-2014_02 mlny28-2014_03

A Petnyák-völgyben robogó kis patak rendesen felduzzadt a három napos esőtől, átlagosan 4-5 méter szélesre nőtt, ráadásul a víz sok helyen mély volt és erős sodrású. Vagy fél tucatszor kellett összesen átkelni rajta, szerencsére hellyel-közzel ép bőrrel megúsztuk a dolgot. 9-en verődtünk össze a völgyben, mind együtt jöttünk a Csepellel és segítettünk egymásnak átkelni a patakon. Az erős sodrásba nagyobb rönköket hajigáltunk és kézről kézre jártak a túrabotok, hogy mindenki épségben átérjen. Ismeretlen ismerősökként segítettük egymást.

mlny28-2014_04 mlny28-2014_05

Talán egy órába is beletelt, mire eljutottunk a Kőlyukhoz, ahol instant vízesést is találtunk. Persze mindenki fotózkodott vele, aztán még egy patakátkelés maradt hátra, ami rögtön három is lett, mert az út helyén is víz folyt. Szerencsére itt már nem volt olyan vészes a helyzet, csak az első alkalommal kellett faágakat dobni a vízbe, a másik kettő vízátfolyás már simán átugorható volt, hogy a Kecsek-hát erős kaptatójának aljában találjuk magunkat.

mlny28-2014_06

Kabát le, izzasztó szakasz előtt álltunk. A Kecske-hát háromszor vagy négyszer is emelkedik, ráadásul igen kellemetlenül, mire végre felvisz Vágotpusztára. Ott a kútnál ellenőrzőpont várt, az “E” betű bepecsételése után kaptunk nápolyit és meleg teát.

A patakátkelések a Petnyák-, és Nagy-mély-völgyben eléggé visszavetettek mindenkit, a 7,3 km-re levő vágotpusztai pontot 2,5 óra alatt értük el.

Amíg a teát kortyolgattam, pár túratárs is befutott, rövid pihenő után indultunk tovább a sárgán. Ez a szakasz elég egyhangú, de legalább jobb minőségű, mint az eddigiek, így annyira nem lettünk sárosak. A jelzést az Erdei-keresztnél hagytuk el, ahol balra váltottunk a kék sávra. A kéken kanyarogva érintettük az első kontrollpontot, ahol “C” betűt pecsételtünk magunknak az itinerbe, majd a Lyukas-hárs és a piros keresztezése után aszfaltot értünk és látótávolságba került a második ellenőrzőpont a Keresztkunyhói erdészháznál. Az “S” betű mellé almát kaptunk és továbbra is a kéken a Fehér-kúti kulcsosház felé vettük az irányt. Ott rövid pihenő következett, bedobtam egy szendvicset, majd Edittel mentem tovább, természetesen a kéken. Visszaértünk a Tripammer-fához és nagyon nem szeretem ezt a helyet, nagyon könnyű elkeveredni. Most is sikerült, először a Gilice-tető irányába indultunk és igen, felfelé. Még időben észrevettük a hibát, visszaereszkedtünk a fához, eddigre Boldi és édesapja is beért minket, akikkel egészen eddig jöttünk. A helyes irányt megtalálva kicsit olyan szakasz következett, mint amilyen a Rotary keleti ága. Vagyis kellemes, jó tempójú hullámvasút. Ekkor ár a nap is sütött, a köd feloszlott, jó hangulatot teremtve ezzel. Hát még az milyen jól esett, amikor a 66-os utat elérve átkeltünk a Mecsextrém Parkhoz, hogy az árpádtetői erdészeti iroda előtt megkapjuk az újabb “E” betűnket az itinerbe, közben ittunk egy pohár teát. Kicsit felfrissülve indultunk tovább, a szép napsütéses őszi időt csak az rontotta kicsit el, hogy 1,5 km aszfalt várt ránk. Legalább ezen a borításon rendesen tudtunk haladni. Jobb kanyart véve értünk vissza ismét az erdőbe, extra sáros terepre ráadásul. Rövid emelkedő után nyiladékot értünk és magasfeszültségű kábelek alatt, azokkal párhozamosan gyalogoltunk a Hármas-bükk területén. Innen ismét vissza az erdőbe, ahol meglepetésre ott volt néhány túratárs, akiket magunk mögött hagytunk már korábban. Kispistáztak kicsit gondolom. Átázott, cuppogó talajon, vadkerítés mellett emelkedtünk, majd az ereszkedés is kalandos volt a mély sárban a volt Hársas-kúti kulcsosházhoz. Ez volt a második kontrollpont, itt “K” betűvel gazdagodtunk. Már nagyon éreztük a végét, ráadásul 15:11-kor indult Pécsre busz, amit nagyon el akartam érni, mert a következő csak másfél órával később jött. A pecsételés után rákapcsoltam, amennyire még az erőmből kitelt, a kis tavat elhagyva rövid emelkedő után ismét aszfalt következett. Szerencsétlen módon nem vettem észre a jobb oldali leágazót, ahol vissza kellett menni az erdőbe, ezért ismét rossz irányba mentem. Szerencsére nem sokat, visszaérve a jó helyre már ott voltak a túratársak. Az erdőben természetesen felfelé kellett menni a Köves-tető oldalában. No de ami egyszer felvisz valahova, onnan egy másik út le is vezet. Ezt elérve megint gyorsítani tudtam és egyfolytában az órámat nézve és minden erőmet összeszedve lértem a Hotel Kövestetőhöz. Innen már kocogni kényszerültem, ami rendesen odavágott, de ekkor már nagyon nem akartam lekésni a buszt. Még egy kókuszos müzlit bedobva igyekeztem vissza Zobákpusztára, és a műutat elérve egy utolsó bal kanyar után már Zobákpusztán is voltam, egy utolsó kis emelkedő választott el a céltól. Azt leküzdve a buszmegállónál Boldi és édesapja jöttek velem szembe, akik készségesen váratták volna a buszt, ha az előbb érkezik. Futva értem be a célba, ahol meg is kérdezték, hogy mi a sietség oka. Miután elmondtam, hogy 7 percem van még a buszig és már semmire nincs időm, az egyik szervező hölgy eltűnt. Közben megkaptam a kitűzőt és a laminált(!) emléklapot. Fordultam még kettőt, mire egy szatyorral jött vissza, benne pedig zsíros kenyér, almás pite és palacsinta. Nagyon kedvesek és figyelmesek, megköszöntem és elindultam a buszhoz, amit szerencsére el is értem. Ha lett volna még időm, akkor gulyáslevest is ehettem volna, na azt majd jövőre. Szóval ezt is ki lehet hozni 900 Forintból, minőségi itinert és térképet, díjazást és rengeteg változatos kaját. Minden elismerésem a szervezőké, rendkívül színvonalas volt a túra, minden részletében.

Mecseki Láthatatlanok nyomában 28
időpont: 2014. október 25., helyszín: Közép-Mecsek, Kelet-Mecsek
táv (k. sz.): 28,3 km, szint (k. sz.): 887 m, idő (ó:p): 6:54

Mecseki Láthatatlanok nyomában 28 (2014. 10. 25.)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s