PITE 20 (2015. 02. 21.)

Több, mint egy hónap telt el a Télies Mecsek óta, így nagyon mehetnékem volt. István csatlakozott volna hozzám a túrára, de betegség miatt végül egyedül indultam a 7:30-as busszal Abaligetre. Igen, kicsit később a szokásosnál, most az indulást kicsit lazábbra vettem. Abaligeten a Barlang Hotelben a rajtolás zökkenőmentesen és gyorsan ment, miután a kamáslit is felhúztam, elindultam a megszokott 20-as távon, méghozzá 3/4 9 körül. A rajt után természetesen rögtön emelkedőbe csap az útvonal, hogy a kellő pörgés meglegyen. Az egész túrára jellemző, hogy mindenfelé hó volt, az árnyékos helyeken jeges, a napsütötte foltokon pedig vizes hó. Azért sár is akadt néhol, szerencsére csak minimális, tűrhető mennyiségben. Így, jeges havon botorkáltam felfelé a kék négyzeten, egyre inkább magam mögött és alatt hagyva Abaligetet. Az egyetlen akadályt egy, az útra dőlt és ott már kényelmesen elnyújtózó évszázados bükk jelentette. Persze kerülhető volt, tovább emelkedtem hát, amíg a szintben haladó részt el nem értem. Szusszantam egyet, a továbbiakban pedig kellemesebb volt így haladni, aztán magam sem tudom miért, elnéztem egy kanyart. Nem sokat mentem rossz irányba, oda vissza kb. 400 métert, de bosszantott a dolog, mert félig-meddig már veterán vagyok ezen a távon. Mindegy, meglett a jó út és a rövid ereszkedő után már a Nyáras-patak völgyében várt az első pont Viganvár helyett, ugyanis a pontőr nem ért ki időre. Szóval megkaptam a pecsétet, majd a patakon kellett alternatív átjutási lehetőséget keresni, a híd idén már nem volt használható. Jó adag emelkedővel találtam szembe magam a patakot követően, és ösvényre dőlt fa is nehezített a felfelé araszolást, de a síkon már rendesen haladtam, csak sárfoltokat kellett kerülgetni. Bár ezen a napon a sár sem volt probléma, mert azt a hó azonnal le is tisztította a cipőről, ennél fogva pedig majdhogynem tisztább bakancsban mentem haza, mint amilyenben érkeztem. A jelzés hamarosan kivitt a műútra, itt balra fordulva, azon haladva értem el a haranglábat Viganvárnál. A pecsét már megvolt, így egy-két fénykép után indultam is tovább.

p20-2015_01 p20-2015_02

A piroson, továbbra is műúton a Jakab-hegy északi oldalához. Ez a szakasz kicsit több, mint 2 km, ami aszfalton nem jó. Ráadásul az árnyékos kanyarokban tükörjég volt, így sokszor a fagyott havon kellett menni az útpadkán. De az legalább járható volt. A hegy lábát elérve a kék lett az iránymutató, megkezdtem az emelkedést. Ezen a szakaszon nem kell sietni, mert akkor a Pálos-kútig alig érsz fel.

p20-2015_03

Szépen lassan, egyenletes tempóban, figyelve a légzésre. Én egy túratárssal elegyedtem beszédbe, ez pedig elterelte a figyelmemet az emelkedőről, ezért aztán elégedetten vettem tudomásul, amikor felértem a gerincre. Innen azért még jócskán van mit menni a következő pontig, de a megváltás a tanösvény tábla formájában érkezik, ami a területen található Halomsírokról tájékoztat, hiszen onnan már nem sok az út a kilátóhoz. A Kelta földvár “bejáratánál” ott a letérő a Zsongor-kőhöz, de én mentem tovább, a pontot pedig percekkel később el is értem. Pecsét és Balaton szelet. Ideális. Aztán megjelent két lovas is a tisztáson, de fényképet nem készítettem, mert éppen a nagyon késői reggelimet/korai ebédemet toltam magamba. Ez is felért egy megváltással, felfelé már éreztem, hogy szükségem van az energiapótlásra, amit a kilátóban működő ellenőrzőpontban pótoltam is.

p20-2015_04

Egyébként itt már féltávon voltam, kicsit még rápihentem az indulásra, aztán nekivágtam az általam csak “lélekölő zöldnek” nevezett szakasznak. Közvetlen indulás után még betoltam a csokit és a szél miatt felvettem a kabátot, úgy ereszkedtem lefelé a zöld sáv jelzésen. Ez a majd’ 5 km hosszú szakasz számomra annyira monoton és ingerszegény, mint semmi más. Talán még a Panoráma út sem ennyire rossz. Persze az erdő szép, folyamatosan csodáltam minden részletét, de ez nem tudja teljesen feledtetni a szakasz nyomasztó egyhangúságát. Végre leértem a szerpentinhez. Nem veszélytelenül egy rövid szakaszon az úttesten vezet a jelzés, majd visszavisz a  fák közé, hogy legközelebb már Orfűn vezessen ki onnan. Az orfűi pont a Mecsek házánál volt, a pecsét mellé télifagyi járt. Gyorsan bevertem és indultam vissza a célba, már csak 5 km választott el Abaligettől. Az útvonal itt is egy darabon aszfalton vezet, a főútra kigyalogolva azon kell menni az Orfűi-tó nyugati oldalán végig a Pécsi-tóig, ahol az Aquapark közelében kell a kék kör jelzést választani és visszatérni az erdőbe. Persze itt is rögtön mászni kellett kb 500 m hosszan, de ezt követően már a kék kereszt jelzés vitt vissza, majdnem szintben, Abaligetre. A túra az előzetes számításaimnak megfelelően 4 óra és pár percbe telt, volt időm kényelmesen enni-inni a célban. Inkább utóbbi valósult meg, a citromos tea nagyon finom volt, be is termeltem majdnem 1 litert. Az emléklap mellé pedig jelvényt kaptam, méghozzá őrvezetői státuszt, ez volt ugyanis az 5. teljesítésem ezen a távon. Kicsit több, mint egy óra ücsörgés múltán indultam el kényelmesen a buszhoz, hazafelé pedig még egy jót aludnom is sikerült.

PITE 20
időpont: 2015. február 21., helyszín: Nyugat-Mecsek
táv (k. sz.): 18,9 km, szint (k. sz.): 660 m, idő (ó:p): 4:09

p20-2015_05

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s