Dombay-tó 25 (2014. 12. 28.)

December utolsó vasárnapján a szokásos évzáró túrára készültem, a szokásos korán keléssel. Bár meg kell hagyni, azért a 4:30 még nekem is kicsit korán volt. Kicsit több, mint egy óra múlva már a távolsági buszpályaudvaron voltam, a busz pedig 5:52-kor indult el a Dombay-tó felé. Ezúttal egyedül voltam, az ünnepek miatt ki-ki szerte az országban. …

Mecsek 700 (2014. 11. 08.)

A november elejét mindig nagy izgalommal várom és nem csak a születésnapom miatt. 5 éve ugyanis ekkor vettem részt az első teljesítménytúrámon, a Mecsek 400-on. Azóta már megfordultam ennek a túrának hosszabb távján is, idén a jubileumot a 18 km-t tartogató Mecsek 700-on ünnepeltem. Szerencsére nem egyedül, Feri is elkísért és új túrázót is avattunk …

Dombay-tó 25 (2013. 12. 28.)

December 28-án az évzáró túrára vettük az irányt Gergővel, reggel 5:50-kor indult el velünk és sok ismerős túratárssal a távolsági busz a Dombay-tóhoz. Sűrű, tejszerű ködben telt el az a nagyjából fél óra, amíg a tóhoz vezető bekötőúthoz nem ért a busz. Onnan kicsit lassan jutottunk el az ifjúsági táborhoz a sűrű ködben és vaksötétben. …

Mecsek 1000 (2013. 11. 09.)

Reggel hét után pár perccel ért oda velünk a busz Hosszúheténybe, a túra rajtja a közeli iskola épületében volt felállítva. A BTHE-től megszokott gyors ütemben folyt a nevezés és rajtoltatás. A 18 km-es távot szemeltük ki előzetesen, de negyed 8-kor még nem lehetett azon a távon rajtolni, csak 8-tól. Rendezői javaslatra végül a 26-os táv …

Mecsek 400 (2012. 11. 03.)

Vissza a gyökerekhez. Számomra ilyen jellegű volt ez a túra, hiszen még 2009-ben ez volt a legelső teljesítménytúrám. Akkor még Nórival indultam rajta, ma azonban egyedül teljesítettem a távot. Azért nem volt vészes, mert reggel a távolsági buszpályaudvaron találkoztam egy túratárssal, így nem egyedül utaztam Hosszúheténybe, a túra rajtjához. Ez a helyi iskola épületében volt …

Dombay-tó 25 (2011. 12. 18.)

A 2011-es esztendőt teljesítménytúrázás szempontjából itt a Mecsekben a mai Dombay-tó túrák búcsúztatták, így Advent 4. vasárnapján én a Kelet-Mecsekben kószáltam. Már a reggeli utazás alkalmával tudatosult bennem, hogy nem mindennapi látvány fog fent várni a hegyen. Már útközben jól látszott a Zengő, ami mintha porcukorral lett volna behintve, szinte a hegy lábáig havas volt. …