Erre futottam 2018-ban

2018 lassan búcsúzik, én pedig megírtam ismét a már szokásosnak mondható összefoglaló bejegyzést az éves futásokról. Pár dolog változott 2017-hez képest, de szerencsére idén is találtam olyan célt, aminek teljesítése az egész évet lefedte. A változások: a tavaszi sprint távot leszámítva felhagytam a Spartan Race-el, több okból is, amit itt most nem fogok részletezni, de …

2017-es futások: a nagy visszatekintő

Egy év ismét eltelt, jöhet a számadás ideje. Bár ez így kicsit kötelező jellegűnek tűnik. Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a posztot, de végül beadtam a derekam és elkészült. Sok szeretettel nektek, élvezzétek! A non plus ultra: Spartan Trifecta 2017 Spartan Veszprém Sprint (2017. 04. 01.), Spartan Kazincbarcika Super (2017. 06. 17.), Spartan Eplény Beast (2017. …

Dombay-tó 25 (2014. 12. 28.)

December utolsó vasárnapján a szokásos évzáró túrára készültem, a szokásos korán keléssel. Bár meg kell hagyni, azért a 4:30 még nekem is kicsit korán volt. Kicsit több, mint egy óra múlva már a távolsági buszpályaudvaron voltam, a busz pedig 5:52-kor indult el a Dombay-tó felé. Ezúttal egyedül voltam, az ünnepek miatt ki-ki szerte az országban. …

Mecsek 700 (2014. 11. 08.)

A november elejét mindig nagy izgalommal várom és nem csak a születésnapom miatt. 5 éve ugyanis ekkor vettem részt az első teljesítménytúrámon, a Mecsek 400-on. Azóta már megfordultam ennek a túrának hosszabb távján is, idén a jubileumot a 18 km-t tartogató Mecsek 700-on ünnepeltem. Szerencsére nem egyedül, Feri is elkísért és új túrázót is avattunk …

Mecseki Láthatatlanok nyomában 28 (2014. 10. 25.)

A legutóbbi túra után már vágytam valami változatosra, mert az jó volt ugyan, de sok volt az aszfalt. Így biztos voltam benne, hogy elmegyek a Mecseki Láthatatlanokra, azért is, mert legalább 3 éve készülök erre a túrára, de valamilyen oknál fogva eddig rendre meghiúsult a részvételem. De idén nem és utólag visszagondolva, ez bizony fergeteges …

Kelet-Mecseki Barangolások – 6 ház (2014. 08. 31.)

Nyarat zártunk augusztus 31-én, Zobákpusztán. Öten neveztünk a Gyopár kulcsosháznál, Feri kollégám és három ismerőse, na meg persze én. A nevezésen még nem kell eldönteni, hogy melyik távot óhajtjuk teljesíteni, de mi megegyeztünk előzőleg, hogy a leghosszabb, 30 km-es távra megyünk. Miután mind átestünk az adminisztratív dolgokon, elindultunk visszafelé a kék négyzeten. A Zobákpusztáról kivezető …

Dombay-tó 25 (2013. 12. 28.)

December 28-án az évzáró túrára vettük az irányt Gergővel, reggel 5:50-kor indult el velünk és sok ismerős túratárssal a távolsági busz a Dombay-tóhoz. Sűrű, tejszerű ködben telt el az a nagyjából fél óra, amíg a tóhoz vezető bekötőúthoz nem ért a busz. Onnan kicsit lassan jutottunk el az ifjúsági táborhoz a sűrű ködben és vaksötétben. …

Mecsek 1000 (2013. 11. 09.)

Reggel hét után pár perccel ért oda velünk a busz Hosszúheténybe, a túra rajtja a közeli iskola épületében volt felállítva. A BTHE-től megszokott gyors ütemben folyt a nevezés és rajtoltatás. A 18 km-es távot szemeltük ki előzetesen, de negyed 8-kor még nem lehetett azon a távon rajtolni, csak 8-tól. Rendezői javaslatra végül a 26-os táv …

Kelet-Mecseki Barangolások – 5 ház (2013. 08. 25.)

A nyár végén, még az új tanév beköszönte előtt beiktattam egy teljesítménytúrát. Az igazat megvallva nem indult túl jól, hiszen sikerült reggel elaludnom, így az indulásom eleve veszélybe került. Gyors telefont intéztem haza, nem sokkal később pedig már Zobákpuszta felé robogtam. Hamar odaértem, így nyolc után öt perccel már a túra útvonalát tapostam. Kreatív teljesítménytúraként …