Mecsek 700 (2014. 11. 08.)

A november elejét mindig nagy izgalommal várom és nem csak a születésnapom miatt. 5 éve ugyanis ekkor vettem részt az első teljesítménytúrámon, a Mecsek 400-on. Azóta már megfordultam ennek a túrának hosszabb távján is, idén a jubileumot a 18 km-t tartogató Mecsek 700-on ünnepeltem. Szerencsére nem egyedül, Feri is elkísért és új túrázót is avattunk …

Mecsek 1000 (2013. 11. 09.)

Reggel hét után pár perccel ért oda velünk a busz Hosszúheténybe, a túra rajtja a közeli iskola épületében volt felállítva. A BTHE-től megszokott gyors ütemben folyt a nevezés és rajtoltatás. A 18 km-es távot szemeltük ki előzetesen, de negyed 8-kor még nem lehetett azon a távon rajtolni, csak 8-tól. Rendezői javaslatra végül a 26-os táv …

Kelet-Mecseki Barangolások – 5 ház (2013. 08. 25.)

A nyár végén, még az új tanév beköszönte előtt beiktattam egy teljesítménytúrát. Az igazat megvallva nem indult túl jól, hiszen sikerült reggel elaludnom, így az indulásom eleve veszélybe került. Gyors telefont intéztem haza, nem sokkal később pedig már Zobákpuszta felé robogtam. Hamar odaértem, így nyolc után öt perccel már a túra útvonalát tapostam. Kreatív teljesítménytúraként …

Kelet-Mecseki Barangolások – 3 ház (2012. 08. 26.)

A mai amolyan nyárbúcsúztató túra volt, hiszen a következő már szeptemberben lesz itt a Mecsekben. Jómagam is rajthoz álltam, több okból kifolyólag is, ami azt jelentette, hogy a megszokott korán kelés ma sem maradt el. Azért az fura volt egy kicsit, hogy reggel 5-kor jóformán melegem volt a buszon. Most kivételesen az induló állomáson szálltam …